Távcsövek beállítása, kollimálása (jusztírozás)

Newton-távcsövünk nagyszerû képet ad a csillagokról és bolygókról – de csak addig, amíg jól hangolt állapotban tartjuk. A távcsövek „hangolását” beállításnak, jusztírozásnak nevezik. Hallhattunk olyan véleményeket, hogy nehéz megérteni, fárasztó, idõigényes, megfájdul az ember nyaka, és leginkább elkerülendõ. Remélem, hogy sikerül meggyõznöm mindenkit, hogy a távcsövek beállítására a felsorolt dolgok egyike sem vonatkozik. Tökéletesen elsajátítható, és csak egy-két percet kell a mûszer felkészítésére fordítanunk ahhoz, hogy kitûnõ képalkotást nyújtson.

Termékvariánsok

A termék részletes leírása

A Newton-távcsöveknek tulajdonított, leggyakrabban megjegyzett hátrányok egyike a rendszeres beállítás igénye. Ez a feltételezett hátrány azonban apró feladattá csökkenthetõ, ha az optikai elemek egymáshoz igazítását logikusan és módszeresen közelítjük meg.

Ennek a beállításnak három lépése van, vagyis az okulárt (a kihuzatot), a segédtükröt és főtükröt kell egy tengelybe hoznunk:

1. Központosítsuk a segédtükröt az okulárkihuzat tengelyéhez viszonyítva

2. Irányítsuk az okulár optikai tengelyét a fõtükör középpontjába

3. Központosítsuk a fõtükör „optimális területét” az okulár látómezejével. (A legtöbb esetben ebbõl a három lépésbõl csak az utolsót kell rendszeresen elvégezni; az elsõ kettõ egyszeri beállítás után többé-kevésbé elfelejthetõ mûvelet.)

lézer kollimátor vagy jusztírlézer: Egy házilag elkészített benézõcsõ is jó segédeszköz, de lézer kollimátor segítségével valóban 1 perc alatt minden észlelés elõtt ellenõrizhetjük a helyes beállítást és ha szükséges, korrigálhatunk. A jó képalkotás eléréséhez feltétlenül szükséges a Newton távcsövek helyes beállítása. A GSO gyártmány 31,7 mm kihuzatba illeszthetõ, oldalsó betekintése miatt nem kell két ember a jusztírozáshoz: míg a fõtükör mögött a csavarokkal bajlódunk, a kihuzatra figyelve azonnal láthatjuk az eredményt. A szabályozható fényerejű jusztírlézer végén egy hét fokozatú fényerõállítót találunk, amivel az éjszakai ég alatt csökkenthetjük a fényt. A termékhez egy 50,8 / 31,7 mm-es adaptert is adunk, hogy a 2" okulárkihuzatú távcsövek jusztírozása is könnyen elvégezhetõ legyen. A 45 fokban döntött ernyõn 3 célkörös beosztást találunk. A jusztírlézerek gyárilag kollimálva vannak (tehát biztosan a kihuzat tengelyével párhuzamos lesz a lézernyaláb), de szükség esetén állítócsavarokkal párhuzamosíthatjuk. A pontosságát úgy ellenőrzhetjük a legegyszerűbben, hogy az okulárkihuzatban megforgatjuk: a kivetülő lézernyalábnak a főtükör egy pontjára kell világítania forgatás közben is.

A jusztírokulár egyik végének középpontjában egy kis lyuk, másik végén szálkereszt található. A célzó-csövet a fókuszírozóba helyezzük, majd a kémlelõlyukon keresztül belenézve egymáshoz igazítjuk az optikai elemeket. A hosszabb a Newton-távcsõhöz, a rövidebb a refraktorokhoz való. A jusztírokulár (más néven Cheshire-okulár) lényegében egy kémlelõlyukkal ellátott csõ, amelyben egy fényes felületû, 45°-os szögben döntött lap található, ami egy oldalsó lyukon keresztül látható. A sötétben használva a tükrözõ lapkát megvilágíthatjuk úgy, hogy térképolvasó lámpánkkal az oldalsó nyílásba belevilágítunk. Az okuláron keresztülnézve ezt a lapkát fényes körként fogjuk látni a segédtükörben, illetve a fõtükörben tükrözõdve. Hacsak az utóbbi nincs nagyon elállítódva, a központi korongját is látni fogjuk valahol e körön belül. Újdonság a refraktorok jusztírozásához használandó okulár. Ennek is hasonló a felépítése, de sokkal rövidebb és a lencsék felületérõl visszaverõdõ fénypotok segítségével tudjuk beállítani a foglalatot. Ebben nem találunk szálkeresztet (mert az csak útban lenne). Használatához a lencsés távcsőre tegyük fel a sapkát és a jusztírokulárba betekintve nézzük meg a lencsefelületekről visszaverődő fénypontokat. Ha egybeesnek, akkor centrális a távcsövünk.

Jusztírlézer vagy kollimációs okulár? Melyik eszközzel lehet pontosabban beállítani a Newton-távcsövet? Ha sötétben, egyedül jusztírozunk (fõleg ha az okulárba tekintve nem érjük el a fõtükörszabályozó csavarokat) a lézer sokkal kényelmesebb. Viszont a lézer nem mutatja a segédtükör eltolásának pontosságát, ehhez a kollimációs okulár pontosabb.

Juhász Gábor véleménye

Néhány hete/hónapja használom

Optikai minőség

Mechanikai minőség

Jusztírlézer oldalsó benézővel
Jusztírlézer oldalsó benézővel
Előny

Nagyon leegyszerűsíti a távcső beállítását. Maga a lézer is könnyen kollimálható és a kollimáló csavarok nincsenek elrejtve, jó fényerő, jól össze van rakva (nincs "gagyi" érzete).

Hátrány

A lézernyaláb kicsit vaskos (ez egy kis maszkolással csökkenthető).

Összegzés

Sok melléfogás után (mármint a jusztírlézerek terén) Sánta Gábor javaslatára vettem meg a GSO lézert. Hatalmas előnye, hogy kollimálható, pontosabban az, hogy a kollimáló csavarok hozzáférhetőek, nincsenek burkolat vagy matrica vagy bármi egyéb alá elrejtve. Az én példányom ugyan nem volt gyárilag kollimálva, de egy 1,5mm-es imbuszkulcssal könnyedén beállítottam. Erről (tehát hogy elképzelhető, hogy a lézert még használat előtt állítani kell) az eladó korrektül tájékoztatott is. A fénye erős, a nyaláb az én ízlésemnek vastag, az általam vásárolt példányban lemaszkoltam a nyalábot, hogy kellően kicsi legyen. Ezek után már nagyon egyszerű észlelés előtt a távcsövet gyorsan kollimálni. Ez különösen igaz hosszabb tubusú Newtonokra, így nem kell "szaladgálni" a kollimációs okulár és a főtükör állítócsavarjai között.

szalasz87 véleménye

Néhány hete/hónapja használom

Optikai minőség

Mechanikai minőség

Ár/érték arány

Jusztírlézer oldalsó benézővel
Jusztírlézer oldalsó benézővel
Előny

A GSO gyártmány: Megfelelő odafigyeléssel és sok melóval használható, egyértelműbb mint a nem lézeres társa.

Hátrány

Aki nem hallott róla, le kell írnom mindenképp: FORGASD A KIHÚZATBAN! Kétlem hogy bármelyik is gyárilag elfogható mértékben pontos lenne. A kihuzatba bedugva először is lötyög (ezt nem tudom miért nem lehet megoldani a XXI. században) de nagyon, ha odaszorítjuk a kihuzat csavarokkal teljesen rossz irányba világít. -Szóval oda kell kézzel nyomni, úgy van a helyén úgy tapasztaltam, és kezdjük el forgatni. Láthatod ahogy elkezd körözve táncolni a valós középpont körül. -Venni kell hozzá egy imbusz kulcsot (300 Ft, 1,5 mm-es) és a jusztírozót jusztírozuk be abba a pontba ami körül köröz a pötty... A főtükör állítása könnyebb ha egy barlowot teszünk elé, akkor láthatjuk a főtükör pöttyét könnyebben.

Összegzés

Drága, béna. Legalább olcsóbb annál mint ami drágább, azokat nem próbáltam lehet azok se annyival jobbak.

ferenckalocsa véleménye

Néhány hete/hónapja használom

Optikai minőség

Mechanikai minőség

Ár/érték arány

Kollimációs okulár Newton-távcsőhöz (Synta, hosszú felépítésű)
Kollimációs okulár Newton-távcsőhöz (Synta, hosszú felépítésű)
Előny

Kis mérete és könnyű súlya miatt akár mindig magunkkal vihetjük a szerviztáska zsebében. Használata gyorsan megtanulható.

Hátrány

Csak napfényben vagy lámpa közelében lehet használni. A tükör középpontját előleg be kell jelölni.

Összegzés

Nagyon hasznos segédeszköz a Newton távcső tükrének beállításához, ha a tükör középpontja -a szokásos módon- egy kis fekete körrel meg van jelölve. Mivel a 200/1000-es távcsövem tükre gyakran elmozdul, elég sűrűn használt darabja lett a felszerelésemnek. Nem csak a tükör beállítására alkalmas, hanem egy gyors ellenőrzésre is. Ha kitelepülök valamelyik távcsövemmel könnyen ellenőrizhető vele, hogy nem mozdult-e el a tükör szállítás közben. Ha úgy tapasztalom hogy elmozdult, néhány perc alatt el lehet végezni vele a tükör beállítását. Ha a távcső fotózásra is van használva szerintem nélkülözhetetlen eszköz.

Baxika véleménye

Első teszt eredménye

Optikai minőség

Mechanikai minőség

Ár/érték arány

Kollimációs okulár Newton-távcsőhöz (Synta, hosszú felépítésű)
Kollimációs okulár Newton-távcsőhöz (Synta, hosszú felépítésű)
Előny

Pontos beállítást lehet vele eszközölni.

Hátrány

Pontos beállításhoz kicsit több idő kell.

Összegzés

Pontos ,és precíz beállítást lehet vele eszközölni! Nem fogy ki az elem .

Koptermester véleménye

Első teszt eredménye

Jusztírlézer oldalsó benézővel
Jusztírlézer oldalsó benézővel
Előny

Egyszerűen és nagyon gyorsan be lehet vele állítani távcsövünket!

Hátrány

Hátrányaként, talán annyit jegyeznék meg, de ez csak az én véleményem, nekem egy kicsit erősnek tűnt a lézer fénye.

Összegzés

A fénye egy kicsit lehetne gyengébb, de összességében nagyon egyszerű és gyors beállítást tesz lehetővé!

hrolf véleménye

Néhány hete/hónapja használom

Ár/érték arány

Kollimációs okulár Newton-távcsőhöz (Synta, hosszú felépítésű)
Kollimációs okulár Newton-távcsőhöz (Synta, hosszú felépítésű)
Előny

Legnagyobb elönye,hogy szükség van ra és jól teszi a dolgát.

Hátrány

Nem optikai eszköz,igaz hogy stabil,de drága.

Összegzés

Newton távcsövekhez kell,jo választas kis fényerejű távcsöveknél.nekem f/8 as van,nem érzékeny a beállitásra.gyorsan megtanulható a használata.massziv a felépitése

V.Laci véleménye

Évek óta használom

Optikai minőség

Mechanikai minőség

Ár/érték arány

Előny

2010. március 17-én vásároltam ezt az eszközt, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a tükrös távcsőből ki lehessen facsarni a maximumot. Használata egyszerű, jár hozzá egy adapter, amivel pontosan illeszthető a távcsőhöz. A lézerfény erőssége hét fokozatban állítható, elemet még nem kellett cserélni.

Hátrány

A lézerfény nem teljesen pontszerű, elképzelhető, hogy magát az eszközt is lehetne még jusztírozni.

Összegzés

Vizuális észlelésre használt távcsövem nem túl gyakran használt, de szükséges kiegészítője.

cserkuti.tamas véleménye

Néhány hete/hónapja használom

Optikai minőség

Mechanikai minőség

Ár/érték arány

Kollimációs okulár Newton-távcsőhöz (Synta, hosszú felépítésű)
Kollimációs okulár Newton-távcsőhöz (Synta, hosszú felépítésű)
Előny

Mind három lépést nagyon könnyü vele ellenőrizni és elvégezni. Még este is lámpa segitségével tudunk ellenőrizni.

Hátrány

Kissé magas az ár, vastag szálkereszt.

Összegzés

Aki elkötelezte magát a newton távcsövek mellet nem létezhet nélküle. Végül is egy olcsóbb plössl okulár árával vetekszik de nélküle a tubus nem hoza ki magából a maximumot.

pBandi véleménye

Évek óta használom

Optikai minőség

Mechanikai minőség

Ár/érték arány

Jusztírlézer oldalsó benézővel
Jusztírlézer oldalsó benézővel
Előny

Refraktorok kihuzatának, és newton rendszerű távcsövek segédtükrének beállításához egyaránt használható kiegészítő. A 31,75mm-es nyak után egy jóval nagyobb átmérőjű váll következik, így ezt a peremet normálisan fel lehet fektetni a kihuzat végében.

Hátrány

Nagyon gyakran - a lehető legrosszabb időzítéssel :-) - lemerül az elem, ami elég borsos áron pótolható. Nehéz pontosan bejusztírozni, a vetített pötty lehetne kisebb kiterjedésű és szabályosabb kör alakú.

Összegzés

Lencsés távcső esetén a pontossága megfelelő, mivel itt nagyobb tűrések vannak. Tükrös esetben a segédtükör durva alapbeállításhoz megfelelő. Igényesebb perecízebb helyekre mást kell keresni.

vegyszer véleménye

Évek óta használom

Optikai minőség

Mechanikai minőség

Ár/érték arány

Előny

A kollimáláshoz igen nagy segítség

Hátrány

kicsit nehéz szemüveggel benézni a kb 1 mm átmérőjű lyukon.

Összegzés

Én a hosszú, szálkereszttel rendelkező okulárral rendelkezem. Az első kollimálás elvégzése nekem fájdalmasan nehézre sikeredett vele, szinte már a főrükör sem volt meg, mikor már teljesen kifáradva fulladtam kudarcba. De nem adtam fel, némi pihenő után újra nekiestem, és kb egy fél óra múltán siker koronázta törekvéseimet. :-) A tapasztalat megvolt. Olyanba zöldfülűként nem szabad véletlenül sem belekezdeni, amiben nem vagyok 100%-ig bizonyos. Ez nem az okulár hibája volt, de a tanulság neki (is) köszönhető.

Ádám véleménye

Első teszt eredménye

Optikai minőség

Mechanikai minőség

Ár/érték arány

Előny

Egyszerű használhatóság

Hátrány

Picit drágának tartom, de a kényelem nagyon fontos, szóval nekem megérte!

Összegzés

A jusztírozás, amitől annyira féltem, valóban 1 perc alatt elvégezhető, nagyon kényelmes a használata, és a 7 fokozat is hasznos lehet, bár én nem használom ki a legerősebb fokozatot. Jó termék, kis és nagy távcsövekhez is ideális, mert van hozzá toldat így kétféle kihuzatméretben is használható. Hasznos termék

Dul véleménye

Évek óta használom

Mechanikai minőség

Ár/érték arány

Előny

Kollimációs (jusztír) okulár Newton-távcsöhöz, hosszú: A kollimáció összes lépése elvégezhető vele. Mechanikus, egyszerű eszköz. Mozgó, elromló alkatrészt nem tartalmaz, elemcserére nem szorul. A célkereszt még ujjal is elmozdíthatatlan erős acélhuzal, centrikus.

Hátrány

Kiderülhet, hogy az olcsóbb Newtonunk menetes kihuzata gyárilag nagyobbat kotyog, mint a kollimálás alapvető betekintési-beállíthatósági tartománya….... Ilyenkor legalább tudhatjuk, mitől lesz tojás a bolygó képe. Mivel optikai elemet (lencsét) nem tartalmaz, ezt az ára is tükrözhetné.

Összegzés

Az első Newtont használtan vettem, a tubusban pókháló, a tükrön 5mm por. A Hold tényleg sajtból volt: elmosódott, sárga korongnak látszott benne. Mese nincs, a távcsövet szét kellett szedni darabjaira, és kitisztítani. Az összerakáshoz nélkülözhetetlen volt ennek a jusztírokulárnak a megvásárlása. A neten található leírások alapján ezzel az eszközzel tökéletesen kollimálható a Newton távcső. Nélküle esélyem nem lett volna. Azóta is ráellenőrzök időről időre a távcsőbeállításra.

Visszajelzés írásához kérjük, jelentkezzen be!

A termékre 1 év garanciát vállalunk.

Távcső ajánlat 30eFt-ig
Távcső ajánlat 30-60eFt között
Mikroszkóp ajánlat 40eFt-ig



Akciós termékeink

4mm-es LACERTA Ultra Wide Angle okulár (82 fokos látómezővel)
4mm-es LACERTA Ultra Wide Angle okulár (82 fokos látómezővel)
Raktárkészlet
Budapesti üzlet:
Folyamatosan raktáron (4+ db)
Kiszállítás futárral:
Kiszállítás 24-48 órán belül
Bp. üzl.:Folyamatosan raktáron
Kiszáll.:Kiszállítás 24-48 órán belül
-45% 27 445 Ft
7mm-es LACERTA Ultra Wide Angle okulár (82 fokos látómezővel)
7mm-es LACERTA Ultra Wide Angle okulár (82 fokos látómezővel)
Raktárkészlet
Budapesti üzlet:
Folyamatosan raktáron (4+ db)
Kiszállítás futárral:
Kiszállítás 24-48 órán belül
Bp. üzl.:Folyamatosan raktáron
Kiszáll.:Kiszállítás 24-48 órán belül
-40% 29 940 Ft
72/432 Lacerta ED-APO tubus 50,8mm-es "Octo" kihuzattal alumínium kofferben
72/432 Lacerta ED-APO tubus 50,8mm-es "Octo" kihuzattal alumínium kofferben
Raktárkészlet
Budapesti üzlet:
Minimális készlet (2-3 db)
Kiszállítás futárral:
Kiszállítás 24-48 órán belül
Bp. üzl.:Minimális készlet
Kiszáll.:Kiszállítás 24-48 órán belül
-26% 141 900 Ft
1-2-3 és csillagász leszek
1-2-3 és csillagász leszek
Raktárkészlet
Budapesti üzlet:
Folyamatosan raktáron (4+ db)
Kiszállítás futárral:
Kiszállítás 24-48 órán belül
Bp. üzl.:Folyamatosan raktáron
Kiszáll.:Kiszállítás 24-48 órán belül
-13% 28 901 Ft

Újdonságaink

Omegon 2.1x42 nagylátószögű binokulár
Omegon 2.1x42 nagylátószögű binokulár
Raktárkészlet
Budapesti üzlet:
Minimális készlet (2-3 db)
Kiszállítás futárral:
Kiszállítás 24-48 órán belül
Bp. üzl.:Minimális készlet
Kiszáll.:Kiszállítás 24-48 órán belül
63 400 Ft
Star Discovery GoTo félkarú mechanika WiFi csatlakozással
Star Discovery GoTo félkarú mechanika WiFi csatlakozással
Raktárkészlet
Budapesti üzlet:
Korlátozott raktárkészlet (1 db). Megrendelés előtt célszerű felvenni a kapcsolat kollegánkkal: +36-1-202-5651
Kiszállítás futárral:
Korlátozott készlet (1 db). Megrendelés előtt célszerű felvenni a kapcsolat kollegánkkal: +36-1-202-5651
Bp. üzl.:Korlátozott készlet
Kiszáll.:Korlátozott készlet
109 000 Ft
EQ-AL55 Skywatcher mechanika acéllábbal
EQ-AL55 Skywatcher mechanika acéllábbal
Raktárkészlet
Budapesti üzlet:
Minimális készlet (2-3 db)
Kiszállítás futárral:
Kiszállítás 24-48 órán belül
Bp. üzl.:Minimális készlet
Kiszáll.:Kiszállítás 24-48 órán belül
127 900 Ft

Legfrissebb híreink a Facebookon