Távcsőválasztás 40-100 ezer forint között

Szerettünk érdeklődik a csillagászat iránt, végre van egy ötletünk, hogy ajándékozunk neki egy távcsövet, meg is találtuk a megfelelő oldalt a neten (ahol épp ezeket a sorokat olvassa :-)), erre egy halom teljesen ismeretlen fogalmat és műszaki adatot zúdítanak ránk. Egy gyors összefoglalást szeretnénk adni a legfontosabb tudnivalókról, ami alapján már könnyebb lesz a döntés.

Termékvariánsok

A termék részletes leírása

Egy másik rövid ismertetőben összeszedtük a 40 ezer forint alatti távcsőajánlatot. Itt kicsit ismételjük az elmondottakat, kicsit kibővítjük, hiszen ennyi pénzért már olyan távcsövet szeretnénk, ami sok évig működik és sok élményt szerez.

A távcső legfontosabb paraméterei:
- a távcső objektívjének átmérője - tükör vagy lencse esetében is ugyan azt értjük alatta, mekkora a távcső átmérője, azaz mekkora területen gyűjti össze a fényt. Minél nagyobb annál jobb, de annál drágább is. A tükrök általában olcsóbbak (egy adott átmérő mellett) mint a lencsék. Ha nagyobb az objektív, halványabb égi objektumokat láthatunk, finomabb részleteket is megpillanthatunk, illetve nagyobb nagyítást érhetünk el. Ebben az árkategóriában 70-80 mm-es lencsés, illetve 76-114 mm-es tükrös távcsöveket találunk.
- nagyobb távcsőhöz stabilabb állvány kell - különböző márkáknál különböző jelöléseket találunk az állvány típusára, ezeket nehéz összevetni. Az AZ állványok (azimutális) vízszintesen és függőlegesen mozgathatók (ezért csillagászat mellett nappali panorámatávcsőnek is alkalmasak). A kimondottan csillagászatra készült EQ állványok (ekvatoriális) tengelye döntött a Sarkcsillag irányába, így könnyebben követjük az égi objektumokat. A tengelyeken  finommozgatást találunk, amivel nagy nagyítás esetén finoman tudunk pozicionálni.

A távcsöveket jellemző egyéb adatok: - a távcső fókusza - a rövidebb, 500 mm-es fókusz körül egy könnyen hordozható távcsövet kapunk, ami kis nagyításokkal indul, így könnyebb pozicionálni. A 900 mm körüli fókuszoknál a cső hosszú, nagyobb nagyítás érhető el, de nehezebb megtalálni az égi objektumokat, nehezebb követni őket (ahogy a Föld forgása miatt kimozdulnak a látómezőből). A rövid fókusszal kb. 50-100-szoros, a hosszabb fókusszal kb. 120-180-szoros a maximális nagyítás. A távcső teljes nagyítástartományát a két tartozék okuláron kívül további okulárok vásárlásával tudjuk kihasználni.
- tartozék okulárok fókusza - a távcső és az okulár (szemlencse) fókuszának arányától függ a nagyítás, de a gyári okulárok mellé vásárolhatunk még más fókusztávolságúakat is, így a távcső nagyítási tartományát könnyen bővíthetjük.

Mit mutat meg a távcső? 30-60 ezer forint közötti távcsöveknél nagyobb az átmérő, így már ún. mély-ég objektumokat (ködök, galaxisok, csillaghalmazok) is sokkal könnyebben megpillanthatunk, de több részletet látunk a fényes Holdon, bolygókon is. A nagyobb távcsőhöz nagyobb, erősebb állvány is jár, a stabilabb állvánnyal már nagyobb nagyításokkal is megpróbálkozhatunk.

Miért Sky-Watcher? Sok márka van a piacon, melyek közül a Sky-Watcher a legdinamikusabban fejlődő, világszerte jól ismert gyártó, a távcsövek teljes skáláját gyártja a néhány tízezer forintos belépő szintű műszerektől a több millió forintos obszervatóriumi távcsövekig. Mit tud nyújtani a többi márkával szemben?
- magas a minőségellenőrzés színvonala mind a kezdő, mind az obszervatóriumi szint miatt
- a lencsés távcsövek mind légrésesek (az objektív két tagja nincs összeragasztva, hanem közöttük egy pár tized milliméteres légréteg van, így képminőségük jobb)
- a tükrös távcsövek paraboloid felületű tükörrel készülnek (kivéve a kis átmérőjű és hosszabb fókuszú tükrök, de ezeknél is alapkövetelmény a pontos felület és a jó képalkotás)
- nagy hazai raktárkészlet, sok tartozék, bővíthetőség, alkatrészellátás
- meghibásodás esetén hazai szerviz
- öt év garancia

Lencsés vagy tükrös?

A lencsés távcső (refraktor) csillagászat mellett alkalmasabb nappali megfigyelésre és gyerekeknek is egyszerűbb a kezelése. A tükrös távcső (reflektor vagy Newton-távcső) inkább csak csillagászati célokra való, a felső betekintés miatt kényelmesebb felnőtteknek vagy nagyobb gyerekeknek.

Ajánlott kiegészítők:

Minden távcső komplett, azaz tartalmazza a távcső mellett az állványt, a keresőtávcsövet és két okulárt, melyek a kezdéshez szükségesek. Természetesen néhány hasznos segédeszközzel lehet még bővíteni a távcső tudását: Egy egyszerű mobiltelefon adapterrel látványos fotókat készíthet a Holdról, bolygókról. A Csillagok távcsővégen könyv az alapvető, kezdőknek szóló ismereteket tartalmazza. A magyar nyelvű planiszférával eligazodhat az égbolton, megtalálja az aktuális csillagképeket. A Csillagatlasz kistávcsövekhez című könyv pedig a leglátványosabb égi objektumokat mutatja be csillagképenként.

Ez a rövid útmutató bizonyára sok kérdést felvet, bővebb információkat talál ebben a cikkben, vagy szívesen várjuk telefonhívását.

Visszajelzés írásához kérjük, jelentkezzen be!

Ajánlott kiegészítők

Forgatható csillagtérkép (planiszféra) vízálló kivitelben latin csillagképnevekkel, magyar ismertetővel és holdnaptárral
Raktárkészlet
Kiszállítás futárral:
Azonnal szállítható
Budapesti üzlet:
Készleten
Futárszolgálat:Azonnal szállítható
Bolti átvétel:Készleten
Kosárba-20%2 120 Ft
Csillagok Távcsővégen
Raktárkészlet
Kiszállítás futárral:
Azonnal szállítható
Budapesti üzlet:
Készleten
Futárszolgálat:Azonnal szállítható
Bolti átvétel:Készleten
Kosárba-20%3 160 Ft
Észlelösapka, ki- és bekacsolható piros LED-es térképvilágítással
Raktárkészlet
Kiszállítás futárral:
Azonnal szállítható
Budapesti üzlet:
Minimális készlet
Futárszolgálat:Azonnal szállítható
Bolti átvétel:Minimális készlet
Kosárba-20%3 520 Ft
Fejlámpa csillagászati célra (fehér és vörös fényű LED)
Raktárkészlet
Kiszállítás futárral:
Azonnal szállítható
Budapesti üzlet:
Korlátozott készlet (1 db). Megrendelés előtt célszerű felvenni a kapcsolat kollegánkkal: +36-1-202-5651
Futárszolgálat:Azonnal szállítható
Bolti átvétel:Korlátozott készlet
Kosárba-20%3 840 Ft
Távcsőre rögzíthető mobiltelefon-tartó, 1/4 inches szabvány fotómenettel
Raktárkészlet
Kiszállítás futárral:
Azonnal szállítható
Budapesti üzlet:
Készleten
Futárszolgálat:Azonnal szállítható
Bolti átvétel:Készleten
Kosárba-20%4 400 Ft

A kiegészítők árengedménye csak valamely fő termékkel való együttes vásárlásuk esetén érvényes.

Távcső ajánlat 50000 Ft-ig

Távcső ajánlat 100000 Ft-ig

Mikroszkóp ajánlat 50000 Ft-ig

A legerősebb kezdő távcső


Akciós termékeink

130/900 SkyWatcher Explorer-130 Newton EQ2 mechanikán. Felszereltség: 5x24 kereső, Barium25 (36x) és Barium10 (90x) Okulár, egyszerű Barlow-lencse, díszdoboz
130/900 SkyWatcher Explorer-130 Newton EQ2 mechanikán. Felszereltség: 5x24 kereső, Barium25 (36x) és Barium10 (90x) Okulár, egyszerű Barlow-lencse, díszdoboz
Raktárkészlet
Kiszállítás futárral:
Azonnal szállítható
Budapesti üzlet:
Készleten
Futárszolgálat:Azonnal szállítható
Bolti átvétel:Készleten
-10% 89 910 Ft
LACERTA Travel Economy utazó mikroszkóp 4x, 10x, 40x JIS objektívvel, mikrofókusszal, LED világítással, beépített tölthető akkumulátorral
LACERTA Travel Economy utazó mikroszkóp 4x, 10x, 40x JIS objektívvel, mikrofókusszal, LED világítással, beépített tölthető akkumulátorral
Raktárkészlet
Kiszállítás futárral:
Azonnal szállítható
Budapesti üzlet:
Minimális készlet
Futárszolgálat:Azonnal szállítható
Bolti átvétel:Minimális készlet
-31% 53 900 Ft

Legfrissebb híreink a Facebookon