Galéria

PeterF

M106 és NGC4217

Technikai adatok

Feltöltés dátuma: 2017.04.07.

Készítés dátuma: 2017. április 7.

Hely: Mezőfalva, Zselic, Tardos

Expozíciós adatok: 204*300 dec ISO érték: ISO800

Légkör: Átlátszóság: 8/10 Nyugodtság: 7/10 Hőmérséklet: 5°C

Megjegyzés: Szerencsére én is ki tudtam venni a részem a kegyes (kegyetlenül hosszú) kedvező időjárásból és a sok derült égből, így elkészült eme M106 fotó. Lehet, hogy az elvárásaim voltak túl nagyok, de egyelőre nem vagyok elégedett ezzel az eredménnyel, főleg, mert a darabszám most nem lehet kifogás. Nagyon szenvedős volt a feldolgozás, az sem kizárt, hogy valami nem oké a stackel, de nem jöttem rá, hogy mi (minden esetre sok furcsaság volt feldolgozás közben). Bár az is lehet, hogy az az oka, hogy a nyersek nagy része (70%) Mezőfalva mellől készült, ahol azért elég fényszennyes még az ég. A végeredmény tekintetében kísérletezés céljából kicsit kiléptem a komfort zónámból, és nem álltam meg ott, ahol én késznek és harmonikusnak éreztem az eredményt. Tovább húzogattam, kísérletezgettem az anyaggal, első sorban azért, hogy ne tunyuljak el, és ne ragadjak meg egy "jól bejáratott" szinten. Nem feltétlenül akarok változtatni, csak kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen kísérletből mi jön ki. Így most különösen érdekelne a véleményetek, hogy látjátok túlzásba esés/élethűség, esztétika/asztrofizika tekintetében a képet. Köszönöm előre is, és ne kíméljetek, nem kötődök érzelmileg még a képhez :-)

< 2983 2984 2985 2986 2987 >

21 hozzászólás:

Rafeee (2017.07.09. 16:54)

Gratula az APOD-hoz! smiley

ptes (2017.07.09. 14:46)

Gratula!

FrL

PeterF (2017.07.09. 10:29)

Az idő mindent megszépít smiley

AdrienK (2017.07.08. 23:22)

Nem elégedett, aztán meg APOD lesz. smiley Akkor most már érzelmileg kötődhetsz ehhez is. smiley

PeterF (2017.04.18. 17:17)

Köszönöm szépen az elismerő kommentet. Van rajta egy egészen minimális, de utólag bánom is, semmi szükség nem volt rá. Jó volt a nyugi, amúgy is elég csillagszegény terület, a művelet után meg nem győztem visszatornászni a csillagok letompult fényét.

BalázsRolland (2017.04.18. 16:25)

Példaértékű kidolgozás számomra. Használtál csillagkicsinyítést?

PeterF (2017.04.13. 15:41)

Iván, a te képeddel összehasonlítva rögtön értettem, hogy mit hiányoltál ebből. Valószínűleg később még kísérletezek vele, akár elölről is, de ezzel is megelégszem egyelőre smiley János, nagyon kíváncsi leszek majd a te verziódra is smiley Köszönöm szépen, hogy ránéztetek és írtatok.

ÉderIván (2017.04.13. 14:45)

Peti, én úgy érzékelem, hogy most több guzmi jön a háttérben, ami kifejezetten jót tesz neki. Nekem tetszik a feldolgozás is, szerintem nem estél túlzásba.

VargaJános (2017.04.10. 12:24)

Amin most nézem, az a tabletem nagyfelbontású kifejezetten kontrasztos superamoled kijelzője, és még ezen sem kemények a csillagok, legalábbis az én mércém szerint, ami inkább a lágyabb feldolgozást követi.
Megvannak nálam is azok a részletek, de annyival nagyobb a cső és nagyobb felbontást hoz az ASI, ezért csodálkoztam rá, hogy nálad is ugyanúgy megvan, csak a feldolgozás miatt már markánsabban. Persze ha majd meglesz nekem is a szükséges 2-3E expó, akkor nem lehetetlen, hogy többet is ki lehet majd hámozni belőle.

PeterF (2017.04.10. 10:09)

Köszönöm János. Azok a részletek nálad is ott vannak egészen biztosan. Igaz, hogy ezek a nyersek kimondottan jó nyugodtság mellett készültek, ami segít az apró fodrok kidomborításában, de azért sok múlik az utómunkán is. Az NGC4217 pl olyan, hogy bármit csinálunk vele, mindig jól fog kinézni, mert nagyon erős a kontrasztja. Sötét markáns porsáv a fénylő galaxis előtt. Csak jól tud kinézni, mint pl az M104. De az M106 magja hamar felvilágosodik arra a szintre, ahol már nagyon bukik a kontraszt, és a saturáció is alig hat valamit, ezért itt vissza kell hozni a sötét vékonyka porszálacskák kontrasztját. Erre én két szűrőt szoktam használni, a Smart Sharpent és a High Passt, de utóbbit nagyon ritkán, mert általában nem szokott tetszeni, amit művel a képpel. Itt is a Smart Sharpent használtam, azon belül is a gaussian módot, gyakorlatilag ez egy nagyon jól és egyszerűen paraméterezhető dekonvolúció. Feltételezem, hogy minden valamirevaló képfeldolgozó programban létezik ez a funkció. Persze óvatosan kell vele bánni, hamar túlzásba tud esni az ember, amit sok külföldi fotónál fel is fedezek. Egyébként lényegében emiatt kérdeztem, hogy nem érzitek-e soknak a feldolgozást, mert most ebből is a szokottnál többet alkalmaztam, és pl most úgy érzem, hogy a csillagok kicsit szúrósak is lettek, lehet hogy ők túl sokat kaptak.

VargaJános (2017.04.10. 08:44)

Semmit sem romlott, sőt...! Nekem az a fantasztikus, hogy azok a részletek és rajzolatok amiket én még kísérleti fázisban 25 cm-el az ASI 174MM-el elértem a 106-ban, azok itt mind markánsabban megvannak!

PeterF (2017.04.09. 17:57)

Valóban, tényleg jó megoldás, amit írsz Laci. Én görbékkel vacakoltam, de ez egyszerűbbnek tűnik. Próbálgatom még, köszönöm. Ezért jó egy ilyen anyag, ami nem hagyja magát a bejáratott módszerekkel feldolgozni, így lehet újat tanulni.

SzLaci (2017.04.09. 17:48)

Ha mar huzogatjuk... smiley)) Probald ki, izlesek es izlesek kozott persze sok kulonbseg van, tapasztalatom szerint ha nem ennyire sotetre hagyod a hatteret, automatikusan elobukkan sok apro joszag, kelloen ragyogo fenyukkel, halojukkal. Tehat pl ezen a kepen ne a hatteret allitsd vilagosabbra, hanem hisztogramon, ugymond "levels"-en, a kozeptartomanyt huzd balra. Ha ugy nem tetszik, akkor pedig gyorsan vissza smiley Lehet, hogy az M106 kozepe erosen felfenylik, de beegni nem gondolnam a kepre nezve.

PeterF (2017.04.09. 17:40)

Laci, neked is köszönöm a kommentet. Örülök, hogy értékeled a kompozíciós törekvéseimet is smiley Valóban igaza van Ivánnak, sok mindent bent hagytam a háttérben, már én is látom. Meg is próbáltam kicsit jobban elővakarni a távoli, halvány cuccokat, illetve megragyogtatni azt, ami már most is ott volt. Cseréltem a képet, mit gondoltok? Most még aktuálisabb a fenti kérdésem smiley

ptes (2017.04.08. 12:51)

Iván, a határ 13 milliárd fényév, azon túl már nincs értelme húzni a képet! smiley smiley smiley

Mindenesetre én egyetértek Ivánnal, a kép az adott keretek között ennél pengébb nemigazán lehet, a kompozíció például rendkívül pontos, minden mértani helyen van. Ez igen dicséretes. De ha nagyobbat akarsz "ütni", akkor valóban rommá kell exponálni a területet. (De ez majdnem mindenre igaz).

FrL

PeterF (2017.04.08. 11:09)

Szia Iván, köszönöm, hogy írtál. Pusztán arról van szó, hogy amikor késznek éreztem a képet, eszembe jutott, hogy tuti szólnál, hogy húzzam még smiley szóval húztam még. És még így is szólsz, hogy húzzam smiley Ami jó, mert mindig ez inspirált fejlődésre. Szóval oké, akkor még piszkálom smiley
Viszont, vizsgálgattam a nyerseket, illetve más, mostanában készült sorozatot is, és sajnos valami tényleg nem oké. Nem tudom még, hogy mit, de valamit elrontottam a nyers képek kalibrálásánál. Az volt az első nagy furcsaság, hogy a fényes területek körül egy lila sáv jelent meg. A galaxismagok körül is és a fényesebb fehér/sárga csillagok körül is. A kékeket meg a vörösöket nem érintette a dolog. Ezen a stacken megoldotta az, hogy registarban újraillesztettem és kalibráltam a színcsatornákat, de van olyan sorozatom más témáról, amit nem gyógyított meg. Ismerős ez valakinek? Most arra gyanakszom, hogy a flat korrigálás lett rossz, mivel a szokásosnál valamiért sokkal fényesebbek lettek a flatek (bár beégve még éppen nincsenek).

ÉderIván (2017.04.08. 10:29)

Peti, én nem látom, hogy hol estél volna túlzásba, miben lenne túlhúzva a kép. Ránéztem a sajátomra, ami azért sokkal jobban meg van húzva. Az alapján úgy érzem talán még van a képben infó, a háttérzajt még nem érzékelem. Tetszenek a színeid, szép éles és részletes a galaxis, szóval szerintem rendben van. Én még amit hiányolok, az pont a mélysége, én kicsit több életet szeretnék látni a háttérben (több kis halvány galaxist), attól nagyon megelevenedne és jobban életre kelne a kép. De így is nagyon rendben van, nehogy félreértsd.
Gratulálok!

PeterF (2017.04.08. 09:21)

Szia Laci! Köszönöm, hogy írtál. Zselicből kb 45 db expóm lett, és össze is vetettem a mezőfalvi anyaggal. Zenitben azért Mezőfalva sem olyan rossz, így ami igazán szembetűnő különbség volt, az a gradiens. Zselicben szinte semmi, a mezőfalvi anyag meg olyan mintha benne felejtettem volna a tubusban egy fejlámpát smiley Szerencsére a DBE megmentett.

SzLaci (2017.04.08. 09:12)

Ha arra vagy kíváncsi, "túlhúztad e", szerintem egyáltalán nem. Zselicből mennyi anyagod van? Ha elég sok ahhoz, hogy külön is akár összerakd, tennék a helyedben egy összehasonlítást. Nem feltétlenül kidolgozva, végig kattogtatva, csak mondjuk kb. ugyanannyi képből sztekkelve mint pl. mezőfalviból. Bár nem tudom hol milyen a háttérfényesség.

PeterF (2017.04.07. 23:21)

Köszönöm visszajelzést János!

VargaJános (2017.04.07. 19:48)

Hibátlannak látom, nem estél túlzásba! Színek, részletek, minden rendben ezen a fotón, gratulálok!

Szűrés

Távcső ajánlat 50000 Ft-ig

Távcső ajánlat 100000 Ft-ig

Mikroszkóp ajánlat 50000 Ft-ig

A legerősebb kezdő távcső


Legfrissebb híreink a Facebookon