A Nap megfigyelése
A Naprendszer központi égiteste a Nap, egy csillag, mely rengeteg érdekes megfigyelni való jelenséget kínál. Fontos, hogy távcsővel közvetlenül soha ne nézzünk a napba, mert maradandó sérülést okoz! Számtalan biztonságos módja van viszont a Nap távcsöves megfigyelésének, központi csillagunk észlelése egy csillag közvetlen közelről történő megfigyelésének páratlan élményét nyújtja.
Kivetítés (Projekció)
A Nap távcsőben keletkező képét az okuláron keresztül egy árnyékos, fehér lapra vetítjük ki. A keletkező, nagyméretű képet az okulár fókuszírozójával élesre állítjuk. Célszerű az ernyőt legalább 20-30 cm távolságban elhelyezni, hogy kellő méretű kép keletkezzék. Ezzel a módszerrel biztonságosan megfigyelhetjük a napfoltokat és a fényesebb fáklyamezőket is, károsodástól nem kell tartanunk, csak arra kell vigyázni, hogy az okulárban ne legyenek ragasztott lencsék, mert a hőhatástól elolvadhat a kötőanyag. A kivetítőernyő a Luna márkajelzésű 60/900-as távcső alapfelszereléséhez tartozik. A napképet érdemes lerajzolni , vagy nagyobb közönségnek bemutatni.
A kivetítés módszere
Napkivetítés zenitprizmával
Napkivetítés okulár mögé szerelhető ernyővel (60/900)
Közvetlen megfigyelés AstroSolar fólián keresztül
Ahhoz, hogy a Napot közvetlenül a távcsőben, az okuláron keresztül láthassuk, speciális szűrőre van szükség, mely csillagunk erős fényét egy százezred részére csökkenti.
A Baader Planetarium AstroSolar fóliaszûrõje speciálisan készített karc- és hólyagmentes fólia, melynek vastagsága 0,012 mm és eléri a plánparalel üvegszûrõk optikai minõségét. Alapanyaga nem Mylar. Az AstroSolar homogén molekuláris szerkezetét magfizikai és részecskefizikai kutatások során sikerült kialakítani. A napfény 99,999%-át megszûri, amit a Német Szabványhivatal mérései igazolnak. A fóliaszûrõ megfelel a 89/686-os EU szabványnak, amire a CE jelzés utal. A napfényt 1/100 000-ed részére csökkenti. A fólia mindkét oldalán található bevonat egyenletes szûrést biztosít, ugyanakkor semlegesíti az esetleges mikroszkópikus méretû hibákat. Ez a fólia önmagában, méretre vágva is megvásárolható, de elérhető áron kínáljuk foglalatban, minden távcsőátmérőhöz. A gyári napszûrõ elõnye hogy illeszkedik a tubusra, nem tud véletlenül leesni és a külsõ fényeket teljesen kirekeszti. Segítségével okuláron keresztül élmény a napmegfigyelés. Arra kell csak vigyáznunk, hogy a fólia ragasztását rendszeresen ellenőrizzük, nehogy észlelés közben elengedjen. Célszerű négy vagy hat cellux-csíkkal rögzíteni a fóliát a belső oldalon, így az nem válhat el. A méretre szabott fóliát kartonhenger végére erősítve magunk is készíthetünk szűrőt.
AstroSolar fólián át végzett megfigyeléskor használhatunk Solar Continuum szűrőt is, amely egy interferenciaszűrő, áteresztése viszonylag keskeny a Nap látható színképének közepe táján, 540 nanométeres hullámhossznál. Így a fényt tovább csökkenti, de javítja a kontrasztot a napfelszínen. A szűrő a napfoltok és fáklyák megfigyelésére szolgál.
A napfólia áteresztési görbéje
A Nap Baader AstroSolar fólián keresztül. Ray Gralak felvétele
Házi készítésű objektív előtti napszűrő feltét – nescafés dobozból. Így is lehet
A távcsövek szabvány kupakjából is készülhet napszűrő. A kupakon lévő zárható nyílást fedjük le napfóliával!
Binokulár-tuning: napészlelésre felkészített látcső
Baader Solar Continuum szűrő áteresztési görbéje
Részletkép Solar Continuum szűrőn keresztül – hasonlítsuk össze az AstoSolar fóliát át készült képekkel
Közvetlen megfigyelés Herschel-primával
A Herschel-prizma egy olyan ötszögű prizma, melyben a napfény többszörös visszaverődést követően két fénysugárra oszlik, egy igen erős, és az energia jelentős részét hordozó nyalábra, és egy másik, 1/100.000-ed erősségűre. Ezt a második képet figyelhetjük meg biztonságosan az okulárral, az első nyaláb a prizma alján kilép a távcsőből (ügyelni kell, hogy a nyaláb ne vetülhessen gyúlékony anyagra és ne érhessen hozzá bőrfelülethez). Előnye, hogy a látott kép teljesen színhű (az AstroSolar fólia enyhe kékes árnyalatot ad), hátránya hogy viszonylag drága.
Baader Herschel-prizma
A napfelszín Herschel-prizmán keresztül fényképezve. Napfolt nem látható, ellenben az ISS-Atlantis párosa tisztán kivehető a granulációs felszín előtt. A színek jobban visszaadják a természetes hatást.
Megfigyelés Coronado PST-n és más naptávcsöveken keresztül
A Nap keskenysávú, Hidrogén-alfa tartományban – a protuberanciák, flerek és szpikulák világában – való megfigyelése egy-két évtizede még csak a napobszervatóriumok kiváltsága volt, de ma – a Coronado cég újításának köszönhetően – elérhetővé váltak a Személyes Naptávcsövek, Personal Solar Telescope-ok (vagy röviden csak PST-k). Ez egy kis átmérőjű, H-alfa sávra optimalizált akromatikus lencsés távcső, melyben a Nap fényét és infravörös sugárzását egy energiaelnyelő és egy blokkolószűrő csökkenti. Ezután egy külön házban kap helyet a speciális, igen drága, kb. 1 angström (vagy keskenyebb) sávszélességű H-alfa szűrő. Ez a sávszélesség szükséges ahhoz, hogy a protuberanciák megfigyelhetők legyenek. Minél kisebb ez az érték, a kép annál kontrasztosabb. A szűrő finoman hangolható, hogy a lehetős legtöbb részletet láthassuk. Gyakori, hogy a sávszélesség változtatásával más és más részletek tűnnek fel. A távcső gyári okulárja helyett azonban érdemes néhány jobb minőségű szemlencsét (pl. egy 9-18 mm fókuszú orthoszkopikus okulárt) beszerezni. A PST 40 mm-es objektívje kicsinek tűnik, de ezzel a napfelszínen már egészen kicsi (4-5”) részleteket is megfigyelhetünk. Nagyobbra cserélni nem érdemes, bár az igényesebb napészlelésre vágyó, és erre jelentősebb összeget is áldozni kész amatőrök átalakíthatják távcsövüket. Ehhez nem elég egyszerűen az objektívet kicserélni, mert az energiaelnyelő szűrőt arra gőzölték rá. Ilyen C-ERF szűrőt azonban önmagában is kaphatunk, a Baader Planetarium cég gyártja 70, 90, 110, 130 és 160 mm-es átmérőben. A szűrőket hosszú fókuszú távcsövekhez készítették (f/30-ra optimalizáltak), így rövid fókusz esetén a kép túl fényes lehet. A C-ERF szűrő az objektív elé kerül, mögé pedig a PST objektív nélküli része, mely 50 mm-es átmérőjével pont beleillik egy 2”-es kihuzatba. Úgy kell összeállítani a rendszert, hogy az okulárban éles képet kapjunk. Ehhez elég hosszú fényút szükséges. Az átalakítás előnye, hogy a PST önmagában is használható marad, nem tesszük végérvényesen tönkre. Természetesen ilyen változtatást csak kizárólag saját felelősségünkre tegyünk!
S hogy mit láthatunk? Mivel a távcső vizuális megfigyelésre optimalizált, fotózni nem könnyű vele, webkamerával és sok türelemmel azonban jó képek készíthetőek. Ha azonban egy nyári napon szemügyre vesszük a napfelszínt, azon szinte mindig találunk fáklyákat és filamenteket (a napfelszín előtt látszó protuberanciák), és a legtöbbször legalább egy-két kis protuberanciát is. Így még akkor is izgalmas dolog a napészlelés, amikor nincs rajta látványos foltcsoport.
A PST
Észlelés a PST-vel
Napnyugta H-alfában
A PST belseje
Szenzációs részletfotó PST-vel
Érdekes ötlet: két PST-ből épített binokulár
A PST technológiájára épül, de az igényes napészlelők számára készült a Coronado SolarMax naptávcső-család. A technika második (SolarMax) és harmadik (SolarMax II) generációs távcsövei 40, 60 és 90 mm-es átmérőben kaphatók. A H-alfa szűrő áteresztése jobb, mint 0,7 angström, ráadásul pontosan szabályozható, így könnyedén változtathatjuk a sávszélességet annak megfelelően, hogy a felszín (fáklyák, foltok, flerek, filamentek) vagy a perem (protuberanciák, szpikulák) jelenségeit akarjuk-e megfigyelni. A Coronado és a Meade tudatosan használja a SolarMax elnevezést, hiszen a naptevékenységi maximum közeledtével megnőtt a kereslet a naptávcsövek iránt. A SolarMax II műszerek sávszélessége (0,5 angsrtröm) és állíthatósága átlagon felüli, de nagyon drágák, ezért cserébe viszont a Nap jelenségeinek professzionális megfigyelőeszközét kapjuk.
Naptávcsöveket más cégek is gyártanak, melyek többnyire a SolarMax technológiára épülnek, pl. a Lunt cég. Ezek kitűnő képalkotásuk és a Coronado-nál valamivel alacsonyabb áruk miatt egyre kedveltebbé válnak a hazai amatőrök körében.
Solarmax 40
SolarMax 60
SolarMax 90 first light
SolarMax II 60
A napfelszín SolarMax-szal
SolarMax60_1.jpg
Döbbenetes részletek a SolarMax 60-nal
Térhatású protuberancia SolarMax 60-nal
Érdemes megjegyezni, hogy létezik a PST Kalcium-sávos változata is, mely kizárólag fotografikus megfigyelésre alkalmas. Ez a sáv ugyanis a közeli ultraibolya tartományba esik (393 nanométer), és a szem számára majdnem teljesen érzékelhetetlen. A képet pl. webkamerával lehet előállítani, a legtöbb képrögzítő eszköz ugyanis érzékeli ezt a színképsávot. A Kalcium-sáv leginkább a fáklyamezők és a granuláció észleléséhez kiváló.
Két teljes napkorongot ábrázoló felvétel CaK PST-vel
Lunt 60 CaK naptávcsővel készült részletfelvétel
Coronado CaK PST-vel készült kép
Sánta Gábor
Olvasson tovább
Előző cikk
Mikroszkópos kislexikon
A mikroszkópok leírásait böngészve sok speciális kifejezéssel találkozunk, a legfontosabbak...
Következő cikk
Delta Titanium keresők független összehasonlító tesztjei
Szombathelyen már többször megrendezett távcsőteszt-találkozó eredményét olvashatjuk. Rengeteg...