Tanácsok a 60/700-as távcső kezeléséhez és a megfigyeléshez


A 60/700-as távcső AZ GOTO mechanikán igazi kezdő távcső, mely azonban alapos ismeretszerzéssel évekre elegendő célpontot kínál Önnek. A kezelés elsajátítása igényel némi alapismereteket, de azután nagyon könnyen végezhetőek vele a megfigyelések.

A távcső egy olyan mechanikán van, mely képes a Föld forgárából adódó elmozdulást kiegyenlíteni, így a beállított égitest nagy nagyítással sem mozdul ki a látómezőből. Ha ez nem lenne, akkor a távcsövet folyamatosan utána kellene állítani a látszólag elmozduló objektumnak, ami nagyobb nagyítással megnehezíti a megfigyelést.

Használat

A távcső használatához egy áttekintő csillagtérkép és némi égboltismeret szükséges (hasznos lehet egy forgatható csillagtérkép). Ha Ön egyáltalán nem ismeri az eget, akkor érdemes a távcső vásárlása előtt vagy rögtön azután rászánnia néhány estét, hogy szakemberek segítségével megtanulja felismerni a fontosabb csillagképeket. Ha egyet-kettőt megtalált, és ismeri a térképek méretarányát, akkor a térkép (és az irányok) segítségével később is meg fogja őket találni, és képes lesz az évszakonként feltűnő "újabb" csillagképeket azonosítani önállóan is (a Föld Nap körüli keringése miatt a csillagképek lassan elfordulnak nyugat felé, évszakonként más konstellációk látszanak).

Mindez azért fontos, mert az AZ GOTO rendszer beállításához - melyet éjszakánként egyszer kell megtennie - szükséges a csillagképek alapismerete, és néhány fényesebb csillag helyzetének azonosítása. Ha ezt megtanulja, az összes AZ GOTO mechanikán üzemelő csillagászati műszert használni tudja. A beállításhoz össze kell szerelni a teljes távcsövet és közel vízszintes talajra állítani. Az áramforrás a csatlakoztatáskor bekapcsol, a kézivezérlő működésbe lép. A használati útmutatónak megfelelően adja meg a földrajzi koordinátáit, a pontos időt (lehetőleg percre, de inkább másodpercre pontosan), és azt, hogy nyári időszámítás van-e. Ehhez nagyon minimális angol tudás szükséges. Majd a vezérlő rákérdez, hogy szeretné-e most beállítani (alignment) a távcsövet. Igen, és ekkor válassza a 2 csillagos módszert (2-star alignment). Most a kijelzőn egy csillagnév-lista jelenik meg, melyben lefelé és felfelé tud navigálni. A beállításhoz két olyan csillag kell, mely abban a pillanatban a horizont felett látszik (lehetőleg elég magasan), és minimum 50 fok (negyed égbolt) különbség van köztük. Minél távoabb van a két csillag, annál jobb. A csillagokat pontosan kell azonosítania a térkép segítségével. Előfordul, hogy nem minden térkép tünteti fel a csillagok neveit, csak a jelzésüket (görög betűk, arab számok) közlik. Célszerű ezért egy listát készíteni, melyben feljegyezzük, melyik jelzés melyik fényes csillagot jelenti, esetleg az áttekintő térkép fénymásolatára rávezetni tollal a neveket a csillag mellé.

Most válasszuk ki az égbolton az első csillagot, ami megfelelő lesz. Vigyázzunk, nehogy fényes bolygót válasszunk! Ezért ellenőrizzük, hogy tényleg csillagról van-e szó. A térkép és égbolt-ismeretünk alapján azonosítsuk a csillagot, és neve alapján válasszuk ki a listából. Ha a lista nem tartalmazza, akkor keressünk egy másikat, ami már benne van. Ezek után a távcsövet mozgassuk a kézivezérlő iránygombjaival a csillagra 9-es fokozattal.A keresőtávcsőben állítsuk be középre. Nézzünk bele a főműszerbe a legkisebb nagyítású okulárral (a legnagyobb fókuszúval). Élesítsünk, s ha látjuk a csillagot (bizonyosodjunk meg arról hogy nem egy halványabb csillagot látunk! A távcső nagyon felerősíti a csillagok fényét, ezért a beállított fényes csillagor nagyon fényesnek fogjuk látni!), akkor nyomjuk meg az OK-t. Ezután a műszer 4-es fokozatra kapcsol, és ezzel állítsuk középre a csillagot a látómezőben. Ha megvan, nyomjuk meg újra az OK-t.

Ha megvagyunk ezzel, akkor a nehezén már túl is estünk. Keressük meg a második csillagot, és keressük ki a listából (mely az első beállítása után jelenik meg). Ha megvan, akkor nyomjuk meg az OK-t, és a gép magától elindul a kiválaszott csillag felé. 90% az esély, hogy a csillag ott lesz a látónmezőben, mikor sípoló hang után megáll a távcső. Ha nincs ott, akkor a keresőben hozzuk középre. Ha benn van a főműszer legkisebb nagyítású látómezejében, akkor állítsuk be középre (automatikusan 4-es fokozatban van ilyenkor). Ha kész, okézzuk le, és a rendszer az Alignment successful üzenettel jelzi, hogy elkészült.

Megfigyelés

Ezután nekiláthatunk a megfigyelésnek. Ehhez néhány jó tanácsot a cikkek és az ismertetők között talál. Szintén itt találja a megfigyelési ajánlatokat. A kis távcső 60 mm-es objektívje elég lesz a nyolc bolygó megfigyelésére, melyek közül mindegyiknek látni fogja a korong alakját (talán a Neptunusz és az Uránusz nehéz lesz eleinte, használjon 150x feletti nagyítást). A kereséshez még akkor is kell a csillagatlasz, ha a távcső amga beállítgja őket. A beállítás ugyanis sosem olyan pontos, hogy nagy nagyítással beleessen a látómezőbe. Kis nagyítással biztos ott lesz, de ilynekor még nem mindig ismerhető fel az égitest jellege (pl. mert apró vagy halvány). Ezért szükséges egy térkép az égitestről.

Az bízvást állítható, hogy a Naprendszer objektumai közül a Hold, a Jupiter, a Vénusz, a Szaturnusz és a Mars lenyűgöző lesz. De a Messier-objektumok kb. 50 %-át városból is megfigyelheti, falusi égen pedig akár az összeset is (de 80-90%-t biztos). A jelen honlapon és a mélyég honlapon található ismertetők és cikkek, objektumlisták segítenek a célpontok összeválogatásában. A nagyobb városokban lakók inkább a csillaghalmazokat figyelhetik meg sikerrel. A galaxisok nagy részéhez sötétebb ég kell.

Azt azonba ne várja, hogy a távcső memóriájában lévő összes objektum megfigyelhető. Ezek nagy része túl halvány a kis műszerhez. A betáplált több ezek égitest közül jó eséllyel kb. 2-300-at lesz képes majd megfigyelni, ami mindenképp hatalmas mennyiség. A holdmentes, derült éjszakák viszonylag ritkák nálunk, így a program évekre elég lehet. A bolygók és a Hold szinte minden derült éjszaka tanumányozhatók.

Még egy jó tanács. A színes csillagászati albumok képei óriástávcsövekkel készültek. Ilyen látványra ne számítson, a műszerben színeket nem lehet látni (a gyenge fényviszonyok közt a szem színérzékelése nem működik). A távcső viszont képes lesz megadni Önnek a személyes megtapasztalás semmihez sem fogható érzését. Épp úgy, ahogy Gaileo Galilei látta 1610-ben!

Sánta Gábor

Távcső ajánlat 50000 Ft-ig

Távcső ajánlat 100000 Ft-ig

Mikroszkóp ajánlat 50000 Ft-ig

A legerősebb kezdő távcső


Akciós termékeink

70/500 SkyWatcher Mercury-705 refraktor CQ40 mechanikán (StarPointerrel, Barium25 (20x) és Barium10 (50x) okulárokkal, zenittükörrel)
70/500 SkyWatcher Mercury-705 refraktor CQ40 mechanikán
Raktárkészlet
Kiszállítás futárral:
Azonnal szállítható
Budapesti üzlet:
Minimális készlet
Futárszolgálat:Azonnal szállítható
Bolti átvétel:Minimális készlet
-15% 76 415 Ft
90/1250 SkyWatcher Skymax-90 Makszutov-Cassegrain acéllábas NEQ2 mechanikán. Felszereltség: Starpointer, zenittükör, Barium25 (50x) és Barium10 (125x) okulár, zenittükör
90/1250 SkyWatcher Skymax-90 Makszutov-Cassegrain acéllábas NEQ2 mechanikán
Raktárkészlet
Kiszállítás futárral:
Azonnal szállítható
Budapesti üzlet:
Korlátozott készlet (1 db). Megrendelés előtt célszerű felvenni a kapcsolat kollegánkkal: +36-1-202-5651
Futárszolgálat:Azonnal szállítható
Bolti átvétel:Korlátozott készlet
-15% 110 670 Ft
80/400 SkyWatcher Startravel-80 refraktor StarQuest állványon, Starpointerrel, 25mm (16x) és 10mm (40x) Barium okulárokkal, zenittükörrel
80/400 SkyWatcher Startravel-80 refraktor StarQuest állványon
Raktárkészlet
Kiszállítás futárral:
Azonnal szállítható
Budapesti üzlet:
Korlátozott készlet (1 db). Megrendelés előtt célszerű felvenni a kapcsolat kollegánkkal: +36-1-202-5651
Futárszolgálat:Azonnal szállítható
Bolti átvétel:Korlátozott készlet
-15% 83 990 Ft

Újdonságaink

BIM270M mikroszkóp monokuláris betekintéssel
BIM270M mikroszkóp monokuláris betekintéssel
Raktárkészlet
Kiszállítás futárral:
Korlátozott készlet (1 db). Megrendelés előtt célszerű felvenni a kapcsolat kollegánkkal: +36-1-202-5651
Budapesti üzlet:
Korlátozott készlet (1 db). Megrendelés előtt célszerű felvenni a kapcsolat kollegánkkal: +36-1-202-5651
Futárszolgálat:Korlátozott készlet
Bolti átvétel:Korlátozott készlet
49 900 Ft

Legfrissebb híreink a Facebookon