3 mm-es SPLER okulár tesztje

A 2013-as namíbiai mélyeges expedíciónkra Sánta Gábor barátom néhány SPLER (Super Planetary) okulárt hozott magával. A sötét afrikai égbolt alatt nagyon megkedveltem ezt a típust, mindketten ezeket az okulárokat használtuk leggyakrabban. Egy esztendővel később, az emlékezetes Messier-maratonunk során Gábor ismét elhozta az okulárokat. Kéznél volt a 105/600-as refraktorom is, ezért az 5 mm-es példányt ezzel a távcsővel ki is próbálhattam. A sötét vidéki égbolton a fényes Messier-gömbhalmazok nagyon szépen felbonthatóak voltak, felületükön megszámlálhatatlan tűszúrásnyi csillag sziporkázott. Elhatároztam, hogy vásárolok egy ilyen okulárt. Pár nappal később már kézbe is vehettem a sorozat 3 mm-es darabját. Ennek segítségével a lencsés távcsőben 200x-os nagyítást érhetek el, így a gömbhalmazok, illetve az egyéb kompakt égitestek aprólékos vizsgálatának nem lesz akadálya.

A 3 mm-essel külsőre mindenben egyező 6 mm-es Super Planetary okulár

Egyik ismerősöm eleinte nem volt megbarátkozva a SPLER okulárok küllemével. Számomra ezzel semmi probléma nincs, épp ellenkezőleg: az okulár szép. A Taiwanon gyártott termék nyaka fekete festést kapott, az okulártest többi része kisebb részben zöld, nagyobb részben ezüst színű. Az okulár 7 lencsetagot tartalmaz, látómezeje 55 fok, a szemtávolság 20 mm. Kényelmesen használható, szemünket nem kell az okulárba „paszírozni”. A látómező jól áttekinthető, a leképezéssel a széleken sincs probléma.

Reánk, emberekre általában jellemző, hogy a tulajdonunkban levő tárgyakat hajlamosak vagyunk dicsérni, favorizálni. Szerettem volna ezt elkerülni, de őszintén megvallva a teszt végén úgy álltam fel a távcső mögül, hogy az okulár esetében negatív jelzők nem jutottak eszembe. Következzék tehát a részletes teszt:

2014. április végének egyik napján, délután felhőtlen égbolt borult a Dél-Alföld fölé, azonban az alkonyat előtt megjelenő fátyolfelhők egyértelművé tették, hogy mégsem lesz annyira tiszta éjszakánk. A sötétben felállítom a 105/600-as lencsés távcsövet udvarunkon. Sajnos az utcai közvilágítás fénylése beszűrődik, így zavarja a megfigyeléseket. Az okulárt először a szorosabbnak mondható, 2-3 ívmásodperces kettősökön szeretném kipróbálni. Első célpontom az ε Bootis. A 2,6 magnitúdós főcsillag 4,8 magnitúdós kísérője nagyon könnyen megpillantható, a szögtávolság 2,9”. Következhet a μ Bootis. A 4,3 magnitúdós főcsillagtól messze található kísérő maga is kettős: a 7,1 és 7,6 magnitúdós komponensek közötti távolság 2,2”. A bontás itt is egyértelmű. Harmadik célpontom a μ Draconis. Az 5,7 magnitúdós komponenseket 2,3” választja el egymástól. A 200x-os nagyításnak nem jelent problémát ez a pár sem. Következhet a tavaszi ég egyik legszebb, közismert kettőse a Porrima. A 3,5 magnitúdós csillagok közötti szögtávolság napjainkban kb. 2” lehet, műszerem nagyon könnyen megbirkózott ezzel a célponttal is. Megnézném még a δ Cygni-t is (2,9 + 6,3 magnitúdós csillagok 2,5” távolsággal), azonban az északkeleti horizont feletti csillagok fátyolfelhőzeten keresztül világítanak, ráadásul a légköri nyugtalanság következtében erősen is vibrálnak a látómezőben. Ezen az estén a δ Cygni-t nem fogom felbontva látni…

Következzenek kedvenceim, a gömbhalmazok:

Elsőként az M3 kerül a látómezőbe. Az 5,9 magnitúdós csoport teljes felületén halvány csillagok sokaságára esik szét. A közismert M13 esetében ugyanez a helyzet, megszámlálhatatlan csillag fénylik a ködös kupac felületén. Ezt bizony nagyon nehéz lenne rajzolni: a látvány teljesen olyan, mintha nagy távcsővel vizsgálnám a Herkules közismert mélyég-objektumát. Ráállítom a tubust a csillagkép másik látványos gömbhalmazára, kedvencemre, az M92-re. A sűrű magot mutató csoport felületén ismét tűszúrásnyi csillagok sokasága fogad. A halmaz külső, távolra nyúló csillagláncai is kitűnően tanulmányozhatóak. Kis idővel később az M5 is megjelenik a szomszédos háztető fölött. Az eredmény ugyanaz, mint az M92 esetében: temérdek csillag nyüzsög a látómezőben, mintha a halmaz felületére maréknyi gyémántszemcséket hintettek volna. Ezt a látványt nem lehet megunni! Nézzünk meg egy némileg halványabb gömbhalmazt. Az M53 kerül a látómezőbe. Itt már nehezebb bontást elérni, a halmaz szemcsés felületén ugyan észrevehető pár csillagocska, de semmi több. Ezt az égitestet sötét, lakott területtől távol levő helyről 120x-os nagyítás mellett jobban meg tudtam figyelni, így biztos, hogy ha most is hasonlóan ideális körülmények mellett észlelhetnék, akkor a csillagcsoport bontottsága egyértelmű lehetne.

A teszt végére egy kevésbé ismert, elhanyagolt nyílthalmaz hagytam. A Szekeres csillagkép északi részén árválkodó NGC 2126 egy 6 magnitúdós csillag tövében megbúvó szolid halmaz. A hazai észlelők ritkán keresik fel, én eddig csak Lovró Ferenc tagtársunk rajzát ismerem, ami egy 30 cm-es távcsővel készült. Az égitest 10 cm-es lencsés távcsőben, 33x-os nagyítás mellett kifejezetten ízléses látványt nyújt: a 6 magnitúdós csillag tövében finom ködösség rajzolódik ki, ennek felületét néhány 11-12 magnitúdós csillag ékesíti. Talán ennek a megjelenésnek köszönhetően lett az NGC 2126 az egyik kedvenc nyílthalmazommá. Most arra voltam kíváncsi, hogy a 3 mm-es SPLER okulár hogyan is boldogul ezzel az égitesttel. 200x-os nagyítás mellett a 6 magnitúdós csillagtól nyugatra levő égterületen 14-15 csillag vehető észre, közülük a leghalványabbak 13 magnitúdósak. Mivel a halmaz már viszonylag közel került az északnyugati horizonthoz, és az égbolt átlátszósága sem az igazi, ezért a 13 magnitúdós csillagok megpillantása jó eredménynek számít. Amennyiben az égbolt állapota ideális lenne, és a halmaz magasabban állna az égen, akkor további halvány csillagok is megpillanthatóak lennének.

A SPLER okulárokat – ezen belül is a most kipróbált 3 mm-es példányt – bátran ajánlom a mélyég-objektumokkal foglalkozó amatőrcsillagászok figyelmébe. Segítségével 8-10 cm-es lencsés távcsöveinket kiváló mélyeges műszerré alakíthatjuk, sőt, távcsöveinkkel így a szorosabb kettőscsillagok világába is elmerészkedhetünk.

Kernya János Gábor