114/500 AZ GoTo távcső tesztje

Manapság egyre divatosabbak a kicsi, könnyű, remekül hordozható autotrek mechanikán ülő távcsövek. A szállíthatóság együtt jár a pontos pozicionálás és Goto funkció kényelmével. Épp ezért nagyon érdekelt már megjelenésük óta, hogy a gyakorlatban mit is tud egy ilyen műszer. Mivel régebben egy 114/500-as RFT-vel észleltem EQ1-es állványon, a 114/500 AZ GoTo távcső megjelenésekor kétség sem fért hozzá, hogy ez lesz a szerencsés kiválasztott. Emlékeim legendás kis távcsöve elevenedett meg, mikor a futár leszállította a műszert, hiszen a jókora kartondobozból egy fekete színű, a régire megszólalásig hasonlító kis tubus keveredett elő.

Külalak

A kis tubus kb. 55 cm hosszú, és nagyon könnyű, festése metálosan csillogó barnásfekete (Black Diamond stílus). A főtükröt egy masszív fémgyűrű tartja pontosan a helyén, amiben három jusztírozó- és három tartócsavar van, melyek – tapasztalatból tudom – igen megkönnyítik a beállítást. Az egyik kellemes meglepetés a segédtükörnél ért: a régi műszeremben megszokott vaskos tartólábak helyére vékony, finom póklábak kerültek. A kihuzat nem változott: 1,25”-es, alacsony, viszonylag jól járó fogasléces megoldás, műanyagból. Talán ez megért volna egy misét, vagyis fém kihuzatot, de végül is nem volt zavaró. Ami a régi műszerben nagyon nem tetszett, hogy alacsony állásnál a kihuzat beleért a csőbe és takarta a fény egy részét. Most már sikerült ezt a hibát is kiköszörülni, és még a legrövidebb fókuszú okulárral sem lóg be a cső a tubus belsejébe. Az objektívsapka kissé nehezen jár, s a hozzá adott keresőtávcsövet is jobb, ha elfelejtjük (iszonyatosan színez, műanyag lencsés és 1 cm-re van leblendézve az objektív). Ez a kereső egyébként bevallottan csak arra szolgál, hogy nagyjából megtaláljuk a beállításhoz szükséges fényes csillagokat. Ezt azonban szabad szemmel is megtehetjük, sőt, amíg a távcsövet teszteltem, egyetlen egyszer, legelőször próbáltam használni a keresőt. Aztán soha többé. A legkisebb, 15x-ös nagyítással mindent meg lehetett találni. A tubus belső festése továbbra sem megfelelő –ahogy egyetlen kínai gyári távcsőnél sem – a fekete festés túl fényes, csillogó, sok szórt fényt juttat az optikába. Éjjel azonban – ahogy eddig – nem volt ez zavaró. Gondolom csak a határfényesség buzgó megszállottjai tudnák kimutatni azt a néhány tized magnitúdót, amit ez jelent, bár tény, hogy semmivel sem kerülne többe a matt festék, mint ez a félig fényes. Tehát ezt inkább csak az esztétikai hibák közé sorolnám.

Optika

A távcső objektívje, a régi típushoz képest, bevallottan parabolikus, azaz elvileg viszonylag jó képet kell adnia az f/4,4-es fényerő ellenére is. Nappal nem próbáltam ki a műszert, nem láttam sok értelmét. Éjjel azonban kis nagyítással pontszerű csillagokat mutatott hatalmas látómezőkben (3-4 fok is könnyen elérhető 1,25”-es kihuzattal is), bár a látómező peremén erősen elhúzott. Nem volt zavaró, mert Newtonoknál ehhez hozzászoktam. És különben is, a LM közepét kell nézni. Egyedül 15x nagyításnál volt a kómahiba kissé zavaró, de valószínűleg nem ezzel a kereső nagyítással fogunk észlelni vele, nem lenne praktikus. Régi műszeremmel 50x felett a csillagok képe lágyabbá vált, sőt egészen eltorzult a szférikus aberráció miatt. Azzal bolygózni lehetetlen volt. Most: a csillagok 55x-sel tűélesek, a látvány gyönyörű. 125x-sel a kép még nagyon élvezhető, a nagyítást azonban sokkal tovább nem érdemes fokozni. Talán 140-150x körül lehet a hasznos nagyítás felső határa. 125x-sel viszont gyönyörű képet kaptam a Jupiterről, a parabolizált optika tehát nem mese, hanem létező valóság, és ez nagyon felvillanyozott, olyannyira, hogy a kipróbálást (egy szeptemberi estén) sok-sok észleléssel, rajzolással, teszteléssel töltött éjszaka követte, így a távcsövet tökéletesen kivesézhettem.

A mechanika

Amit talán még a régi-új tubusnál is jobban vártam, az a mechanika volt, melynek üzenete – „kicsi, könnyű és olcsó GoTo mechanika a kertedbe” – nagyon felvillanyozott. Az általam eddig ismert GoTo mechanikák árkategóriája valahol a 100 ezres nagyságrendben kezdődött. Persze nem vártam csodát egy azimutális elrendezésű GoTo szerkezettől.
Összeszerelni nagyon könnyű volt, minden apró kütyü a helyére került. Az ívelt félkarú mechanikafej egy megdöbbentően vékony lábakkal és műanyag tartótálcával ellátott állványon nyugszik. Meglátva a Bresses SkyLux állványa jutott az eszembe és az nem keltett jó benyomást bennem. Azonban a tálca annyira stabillá teszi a három acéllábon álló szerkentyűt, hogy semmi rezgést, izgést-mozgást nem tapasztaltam. Nagyobb volt a füstje, mint a lángja, szokás mondani. A mechanikafej íves, félkarú megoldású, melyre a tubust prizmasínnel lehet felszerelni. Félig fekete (fém), félig ezüstszürke (műanyag), de nagyon dizájnos, tetszetős.

Beállítás csillagok alapján

Az állványt a pontos követés érdekében vízszintezni kell, ez teljesen új volt, mert eddig semmiféle mechanikánál nem volt rá szükség, sőt eddig vizualizálásnál is gyakran az „antipólusra” álltam rá az óratengellyel. No de ez nem játék, itt bizony vízszintezni kell, tehát meg is tettem. Ezt csak a tartólábak hosszának változtatásával lehet megtenni, ami kissé kényelmetlen. Tekintetbe véve, hogy az erkélyem kissé lejt (hogy lefolyjon róla a víz), a művelet néha egész sok időt, 5 percet is igénybe vett. Persze ha egyszer nagyjából vízszintbe álltunk, és a távcsövet mindig kb. ugyanott állítjuk fel, a vízszintezést elég egyszer megtenni. Nekem nem volt ilyen szerencsém, és majdnem minden alkalommal újra vízszinteztem.
A következő a vezérlő betanítása. Vagyis valójában saját magunk betanítása a távcsőhöz adott használati útmutatásból. Tiszta kezdőnek éreztem magam, 15 év amatőrcsillagász tapasztalattal a hátam mögött a netről letöltött útmutatót böngésztem. A szerkezet kétféle módon üzemel: egyrészt hálózati áramforrásról egy 12V-os adapterrel, másrészt 8 db 1,5V-os ceruzaakku segítségével. Én egyelőre – lustaságból – csak a hálózati áramforrásos megoldást próbáltam ki. Hátránya, hogy nem enged jelentősen eltávolodni a civilizációtól és a fényszennyezéstől. Bekapcsolás (nagyon nem jó: csak bedugom, és már megy is – elkélt volna egy kapcsoló) után a kijelző életre kel és miután figyelmeztetett a szűrő nélküli napészlelés veszélyeire, kéri az észlelőhely földrajzi koordinátáit. Még jó, hogy nálam van egy atlasz. Dátum. Nem gond. Majd a pontos időt is – az interneten megnézem, bepötyögöm, aztán hajrá. Mehetünk ki észlelni. A 2 star align-nál – betanítás két csillag alapján – azonban semmi se stimmel, semmit nem talál a szerkezet. Még egy próba és még egy. Aztán mérgesen újrainstallálom – hát persze, hisz felcseréltem a napot és a hónapot. Hiszen a sorrend nem a szokásos dd/mm/yyyy formátumú, hanem mm/dd/yyyy alakban kéri az infót. Ezért hihette október 12-én, hogy december 10-e van. És ezért kezdte ez az Altairt messze nyugaton keresni.
A beállítás pofonegyszerű. Első körben tanuljuk meg az északi égbolt csillagneveit +3 magnitúdóig, vagy vigyünk magunkkal egy kis térképet, amire ezeket felírtuk. A csillagokat ugyanis nem a szokott alfa CVn, béta UMa, gamma Cas stb. néven tünteti fel, hanem valami egészen érthetetlen módon a beállítás megkönnyítése (sic!!!) miatt a tulajdonnevükön. Persze, hisz gondolni kell a kezdőkre, akik nem ismerik az eget és a csillagképeket. De a csillagneveket vajon honnan ismernék??? Mindenesetre nekem mind a mai napig nem sikerült megtanulni, hogy az Alpheratz most az alfa And vagy az alfa Peg, és egyszer fél órán keresztül szerencsétlenkedtem, mivel nem tudtam, hogy az égen a Merak és a Mirach nem ugyanazt a csillagot jelöli (bár az én szegényes nyelvtudásommal ez a két név csak árnyalatokban különbözik, értsd írásmód kérdése). A probléma mégis nagy, hisz a Merak az UMa-ban van, míg a Mirach nem más, mint a Béta Andromedae, melyet olyan előszeretettel választottam őszi tesztjeim során a távcső betanításához.
Tehát: vegyünk egy ismert nevű csillagot az ég tetszőleges pontján, és állítsuk be a távcső látómezejébe, majd az enter megnyomásával jelezzük, látjuk a LM-ben a csillagot. Ekkor a mechanika kisebb sebességre vált és lehetőségünk nyílik pontosan középre hozni a referenciacsillagot. Majd az enter ismételt megnyomásával a rendszer elmenti a pozíciót.
A második csillag sem könnyű eset, ugyanis itt sokkal kevesebb és jellemzően – érthető okok miatt – az elsőtől 40-50 foknál messzebb lévő csillagot ajánl fel a rendszer. Ugyanis minél távolabbi csillagot választunk, a beállítás annál pontosabb lesz. Sajnos nekem nagyon kis kilátásom nyílt az égboltra – tulajdonképp csak a keleti égbolt, 30 foknál magasabban, de 60 foknál alacsonyabban lévő sávja, ezért mindig gondban voltam a beállítással. Természetesen sokkal jobb kilátással rendelkező észlelőhelyeken a probléma nem merül fel. Nagyon jól elvoltam az egymáshoz meglehetősen közeli referenciacsillagaimmal, bár a pontosság egy idő után eléggé lecsökkent.
A pozicionálás után én is és a távcső is megkönnyebbülten sóhajtottunk fel, hogy „Alignment succesful”. Ezt követően azonnal ráállhatunk egy égi objektumra, legyen az bolygó vagy mélyég-objektum. (Kettősökre, kisbolygókra, üstökösökre nem tudunk ráállni, ehhez külön adatokat kell megadnunk.) Sajnos az ilyen távcsövek véges memóriája és a gyártók némi lustasága miatt a betáplált mélyég-objektumok 80 %-a nem figyelhető meg, bár a fényes és ismert célpontok mind láthatóak. Természetes, hogy egy 11,4 cm-es tükör nem fog 13-14m-s NGC galaxisokat megmutatni, és így van ez jól, a 11,4 cm elég arra, hogy az összes Messiert és a legtöbb fényes NGC-t láthassuk, ez az amatőrök 99%-át ki is elégíti. Azonban sok olyan égitest van, különösen a nyílthalmazok között, melyek fényesek és látványosak, ámde mégsem szerepelnek az adatbázisban. Ilyenek pl. a Melotte, Stock, Collinder vagy Trumpler halmazok jelentős része. A vezérlő kínál egy megoldást. Készíthetünk – koordináták alapján – egy saját listát, amit sorban elő is hívhatunk az ég alatt. A menthető objektumok száma 25, ami bőven elég lehet egy éjszakára is. Hátránya, hogy a mentett koordinátákhoz nem lehet nevet vagy azonosítót beírni, így egész éjjel szorongatnunk kell a gyűrött kis fecnit, amire pontos sorrendben felírtuk a betanított objektumok nevét. Ezt a módszert használtam néhány fényes aszterizmus felkeresésénél, és nem bántam meg.
A másik módszer, hogy az M-NGC-IC-ken kívül mást is megkeressünk, egy térkép használata. Ehhez minimum Égabroszra van szükség, különben szépen eltévednénk a csillagok között. De ha a legkisebb nagyítással szépen követjük a térkép által jelzett csillagokat (klasszikus star-hopping kissé feltuningolva motoros meghajtással), akkor oda találhatunk bárhová, miközben az enkóderek pontosan tudják, hol is járunk. Apropó enkóderek. A tengelyeken van egy biztonsági funkció, arra az esetre, ha a tubus beleakadna a mechanikába. Ilyenkor a kuplung megcsúszik és se a motornak, se a távcsőnek nem esik baja. Csak a beállítás megy el. Túl laza kuplung estén sima mezei észlelés alatt is megcsúszhat a rendszer, amit sajnos többször is tapasztaltam.
A beállítás hibája kb. 10-15’, ami nagyon jó, de hamarosan leromlik fél-egy fokra, ami még mindig elfogadható, ha a legkisebb nagyítású okulárokkal dolgozunk. Általában az egy fokot adó 9 mm-es Planetary LM-jében mindig benne volt az objektum, de a biztonság kedvéért inkább nagyobb LM-vel állítottam be a célpontokat.

Összefoglalásképp: nagyon jó ez a módszer, de eleinte nagyon kellemetlen volt, hogy egy géphez és csillagnevekhez vagyok kötve, és még negyed óra múlva is azt találgatjuk, vajon a Mirach vagy a Caph lesz-e jobb a beállításhoz, míg sima azimutális, vagy Dobson szerelés esetén már vígan észlelhetnék. Aztán kissé megbarátkoztam vele, rutinosabb lettem, és bevallom, nagyon jó érzés volt fél-egy órákon keresztül nyílthalmazokat rajzolni a mozdulatlan látómezőben. A követési pontosság nem valami jó, de a vízszintezés, pontos időadat, földrajzi hely és megfelelően távoli referenciacsillagok használata ezen is javíthat. Én nem voltam nagyon precíz, mégsem kellett attól tartani, hogy 30 másodperc múlva kiszalad a látómezőből a beállított halmaz. Stabilan ott maradt, legfeljebb kissé (5-10’) mászott el, amit könnyű volt korrigálni.  

Az égitestek látványa

Az első benyomásom az volt, hogy minden sokkal élesebb, mint amihez régi Bresser 114/500-asommal hozzászoktam. A csillagokat lehetett fókuszálni. Ezen felbuzdulva – némi kétkedéssel ugyan – beállítottam a Jupitert. Szép, fényes, lapult golyó, pár csíkkal a felszínén. Nem voltam elájulva a látványtól, az elmúlt években hozzászoktam a sokkal jobb optikájú távcsövek nyújtotta élményhez. Csillagteszt következett: kiderült, hogy a kis távcső nincs jól bejusztírozva. Ehhez akkor – még – nem nyúltam hozzá, mivel az általam preferált 55x-ös nagyítással (9 mm Planetary okulár) a csillagok teljesen pontszerűek voltak. Néhány nappal később megpróbáltam „szemre”, majd az ég alatt csillagra jusztírozni, aminek az lett az eredménye, hogy a képalkotás sokkal rosszabb lett. Ez a mélyeges munkát 55x-sel nem zavarta, de a Jupiter csapnivaló képet nyújtott. Aztán megelégelve a pontatlan beállítást, szereztem egy jusztírlézert, és 15 másodperc alatt helyesen beállítottam az optikát. Az éjszakai teszt során ismét a Jupitert bűvöltem be a látómezőbe, majd meg sem álltam 125x-ös nagyításig (4 mm-es Planetary okulár). Belenéztem, és megdöbbentem! Igen, a fényerős távcsöveket nagyon pontosan kell jusztírozni! A kis műszer borotvaéles képet adott az óriásbolygóról, persze, a vájtszeműek bele tudtak volna kötni, de én nagyon meg voltam lepődve, hogy ezt tudja egy f /4,4-es rendszer. A bolygón a fő sávok mellett a Nagy Vörös Folt, a NEB apró rögei, és számos kivetülés látszott, így azonnal le is rajzoltam! Persze nem egy APO, de a színhibamentes kép egy közepes vagy jobb refraktor képélességét közelítette, és szerintem bőven tudta, amit egy 10 cm körüli optikától elvárhat az ember.

A Jupiterről készült vázlatrajz a bemutatott távcsővel, 125x-ös nagyítással, közepes seeing mellett

Természetesen beállítottságomból eredően főleg mélyég-objektumokon teszteltem a távcsövet. Kezdetektől fogva nem törekedtem az ismert, népszerű célpontok lerajzolására – ezeket csak megnéztem. Hosszú estéket töltöttem el a Cassiopeia csillagmezején, ahol pl. az NGC 281 ködössége halványan, de kirajzolódott OIII szűrő segítségével. Az NGC 225, 663, 637, stb. kommersz látványnak számított, de ezek 7-8m-sak. A kicsit halványabb NGC 654 és 659 is távcsővégre került, grízes foltok formájában. Az NGC 743 alig ismert, 9m-s halmazocska, a Tejút egy kiemelkedően szép szeletében. Grízes, félig bontott foltként mutatta a távcső.

Látványos Tejút-részlet a Cassiopeiában az NGC 743 NY-zal – a halmazocska alig 9m-s

Az ősz nagy attrakciója, a Perseus Ikerhalmaza olyan mély benyomást tett rám – mint mindig – hogy szinte az összes éjszaka visszatértem ide. Különösen gyönyörű volt a terület október 9-én, amikor a 103P/Hartley 2 üstökös egy fok távolságban haladt el a halmazpárostól. Ahogy már fentebb írtam, a kommersz és fényes mélyég-objektumok java része elérhető a távcsővel még városból is. Természetes célpontjai a nagyobb Tejút-mezők és halványabb gázködök – ha sötét egünk van. Világosabb háttér, fényszennyezés mellett kiapadhatatlan forrást jelentenek számunkra a nyílt- és gömbhalmazok, melyek 9-10m-s fényességig városból is könnyen megfigyelhetőek. Ez már önmagában több száz mélyég-objektumot jelent!

A 103P/Hartley 2 üstökös 33x nagyítással (2 fokos látómezőben) a Trumpler 2 jelű nyílthalmaz (Perseus csillagkép) mellett

A Trumpler 3 nyílthalmaz a Cassiopeiában, 55x nagyítással

A Stock 4 jelű halmaz a Perseusban – bár a halmaz maga elég halvány, szétszórt csillagait jól el lehet különíteni

Halmaz a halmaz mögött: A közeli, fényes tagokkal rendelkező Stock 6 halmaz szinte kitölti a látómezőt, mögötte pislákol az NGC 886 távoli, grízes foltja

De mi a helyzet a galaxisokkal? Itt már meg kell küzdenünk a fényszennyezéssel. A távcsővel városból a legfényesebb galaxisok – M31, M33, M81-82, M51, stb. – még jól mutatnak, de a 10m alatti tartományt majdnem, hogy el lehet felejteni. Ahhoz, hogy a 114/500-as távcsővel komolyan foglalkozhassunk a galaxisok megfigyelésével – megjegyezve, hogy galaxis-észleléshez inkább 15-20 cm feletti műszer ajánlatos – sötét eget kell keresni. Egy kellően jó átlátszóságú estén sikerült a 9,5m-s NGC 1023-at, mint egy fényes, kicsiny golyóbist, megpillantani. Ez a Perseusban lévő galaxis sötét égen nagyon könnyű 10 cm-es távcsövekkel. Hasonlóképp jártam a 10m-s, éléről látszó NGC 891 GX And-dal, mely elsősorban a látványos hazai asztrofotókról lehet ismerős. Meglepődve konstatáltam, hogy 55x-sel a galaxis elnyúlt pacnija előbújt az égi háttér izzásából, sőt, még egy gyenge centrumot is lehetett sejteni. A porsávnak persze nyoma se volt.
A továbbiakban néhány holdas estén aszterizmusokat észleltem, melyek közül nem egy ragyogó látványt nyújtott. Határmagnitúdó mérést végeztem holdmentes és teliholdas égen is. Kedvező körülmények közt a távcső határfényessége 12,5m körül van, igen sötét égen, tapasztaltabb megfigyelővel ez az érték inkább 13-13,5m-ra módosul, de ezt nem volt alkalmam kipróbálni. A városi égen azonban többször is stabilan láttam 12,5m-s csillagokat. A Hold mellett az ember nem vár komoly teljesítményt, ám ennek ellenére a Holdtól távolabbi területen 11m körüli határfényességet regisztráltam, egy esetben – igen jó átlátszóság mellett – sikerült 11,9m-s csillagot is észrevennem.

A HD 8907 csoport jelzést viselő aszterizmus az Andromeda csillagképben. A rajz teliholdkor készült, a vonással jelzett csillag 11,9 magnitúdós

A teszt végére érve azt kell tehát mondanom, hogy ez az új, rövid tubusú, megújult Newton nagyon beváltotta a hozzá fűzött vérmes reményeimet. Egyetlen negatívuma maga az AZ GoTo elrendezés – ha ezt annak lehet nevezni. Ez teljes mértékben szubjektív, hisz én magam a motorizálatlan távcsövek vizuális világában „nőttem fel”, így preferenciám is a kicsi, könnyen bevethető, fél kézzel is mozgatható távcsövek felé irányul. Annak viszont, aki szereti a kényelmet és ért is már valamicskét az égbolthoz, nagyon kellemes műszerévé válik a bemutatott instrumentum.


Pro:

- rövid, könnyű tubus
- egyszerű, szép kivitel
- f/4,4-hez képest kellően pontos optika, parabolizált felület
- több száz mélyég-objektum, elsősorban csillaghalmaz látható vele
- hatalmas, 4 fokos látómező is elérhető, nagy gázködökhöz ideális választás
- könnyen kezelhető vezérlő, kellemes funkciók

Kontra:

- A jusztírozásra nagyon érzékeny, csak lézerrel jusztírozható pontosan
- A motorok elég zajosak
- A pozicionálás egy kezdőnek nagyon bonyolult
- Nem mozgatható szabadon, elektronika nélkül nem használható
- Nem jól meghúzott kuplungok megcsúszhatnak, a beállítás elvész
- A tubus belső festése kissé fénylik

Akinek ajánljuk:

Viszonylag gyakran kitelepülő, de a kényelmet is előnyben részesítő igényes amatőrcsillagászoknak, akik már ismerik az eget, de a fényesebb mélyég-objektumoknál kissé többre vágynak. Kezdők számára is ajánlható, de az égbolt alapos megismerése a távcső pontos beállításának alapfeltétele. Hasznos, ha van egy kézi csillagtérképünk a csillagok neveinek feltüntetésével.

Sánta Gábor