Kosár
kosár tartalma: 0 Ft értékben 0 termék
Budapesti Távcső Centrum

Mechanikák (főleg) csillagászati célra

 Műszerünknek ez az amatőrcsillagász körökben „mechanika” néven ismert része talán sokkal fontosabb is lehet, mint elsőre gondolnánk. Bár kétségtelen, hogy a távcső teljesítményét alapvetően optikai jellemzői határozzák meg, észlelési élményünkre döntő befolyással lehet a műszer alatt elhelyezkedő mechanika is. Gondoljunk csak bele: ha műszerünk optikai minősége lehetővé teszi például a bolygók részleteinek tanulmányozását több százszoros nagyítás mellett, ez egyúttal azt is jelenti, hogy a műszer legapróbb rezzenései, a mechanika apró remegése is pontosan ilyen mértékben felnagyítva jelentkeznek majd. Egy remegő, vagy a beállított célpontról „lekonyuló”, csekély teherbírású mechanika még a legkiválóbb optika esetén is kínszenvedéssé teheti az egyébként örömtelinek ígérkező megfigyelést – más részről egy túlméretezett, nehezen szállítható, hosszú összeszerelési folyamatot igénylő mégoly stabil mechanika is károsan befolyásolhatja észlelések iránti lelkesedésünket. Igen fontos tehát, hogy a különféle szempontok megismerésével, megfelelő mérlegelésével megtaláljuk azt a – természetesen általában kompromisszumos – megoldást, amely révén nagy örömmel és megelégedéssel használjuk majd távcsövünket.

Az állvány és a mechanika a távcső elengedhetetlen tartozéka (130/650 reflektor EQ2 mechanikán)

Alapjában véve a mechanika – hasonlóan a távcső optikai rendszeréhez – viszonylag egyszerű szerkezet. Olyannyira, hogy miként kellő türelem és kitartás birtokában akár saját Newton-rendszerű távcsövet is építhetünk, beleértve főtükrének kicsiszolását, akár igen stabil, megbízható mechanikát is készíthetünk minimális kézügyességgel és néhány kéziszerszámmal (l. később).
Mechanikánknak alapvetően csupán két feladatot kell ellátnia. Egyrészt a ráhelyezett távcsövünket rezgésmentesen, stabilan kell megtartania a kiválasztott égi célponton, másrészt lehetővé kell tennie, hogy távcsövünket gyorsan az égbolt bármelyik, tetszőlegesen kiválasztott pontjára állíthassuk rá. Egy mechanika természetesen ezen kívánalmakon felül számos „extra” funkciót is nyújthat, ezekről a mechanikák alapvető típusainak ismertetése után teszünk említést.
Annak érdekében, hogy távcsövünket az ég tetszőleges pontjára irányozhassuk, minden mechanikában alapvetően két, egymásra merőlegesen elhelyezett tengely található. A mechanika alapjához rögzített egyik elforduló tengelyen található meg a következő, az előzőre merőleges tengely, amelynek végén műszerünk is helyet kap. Alapvetően teljesen mindegy, hogy a fenti két tengely a földfelszínhez, a földi égtájakhoz képest hogyan áll, ha a tengelyek egymásra merőlegesek, mégis leginkább kétféle mechanika-típus terjedt el az amatőrök között (eltekintve az egészen furcsa, gömbfelületen gördülve működő „pingvintávcsövek” mechanikáitól). Cikkünk végén említést teszünk a kétféle alapvető típus „összeházasításának” lehetőségeiről is.
Elsőként tekintsük a hétköznapi élethez talán közelebb álló mechanikákat, amelyekben az egyik tengely a helyi függőleges irányában áll, másik (erre merőlegesen) a helyi vízszintest képviseli. Ilyen mechanika a legtöbb fotóállvány is lényegében: a rá helyezett eszközt jobbra-balra, illetve fel-le irányba mozgathatjuk. Amatőrnyelven ezt a mechanikát alt-azimut mechanikának vagy azimutális (AZ) mechanikának nevezzük. Használatuk tagadhatatlan előnye, hogy ezek az irányok közelebb állnak hétköznapi fogalmainkhoz. Az azimutális mechanikák esetében az égbolt tetszőleges pontját jellemző koordináta egyik tagját azimutnak nevezzük: ez lényegében az északi iránytól (0° foktól) a keleti irányon át, a horizont mentén mért szögtávolságot jelenti (így tehát a déli irány 180°, a nyugati irány pedig 270°). A koordinátapár másik tagja pedig egyszerűen a horizont feletti magasságot adja meg, ahol 0° a pontosan a horizonton, 90° pedig éppen a zenitben levő égitest magassága. Tekintve, hogy egy bármilyen égitest az égbolton a Föld (és így az égbolt) forgásával párhuzamosan elmozdul, illetve más- és más időpontban kelnek-delelnek- és nyugszanak az objektumok, könnyen belátható, hogy azimutális koordinátákat viszonylag ritkán használhatunk, és akkor is pontosan megadott földrajzi helyre és időpontra vonatkoztatva. Mindazonáltal a hozzávetőleges tájékozódáshoz, az objektumok megkereséséhez kitűnő segítséget jelenthet, ha ismerjük eme koordinátarendszer alapjait. Példának okáért egy éppen felbukkanó üstökös esetében elegendő támpontot jelenthet egy adott helyre és időpontra megadott hozzávetőleges adat: az égitest adott pillanatban nyugat-délnyugat irányban (270° és 225° közötti azimut) látszik 15-20° magasságban.
 
 
 
 
Egy masszívabb azimutális mechanika. Figyeljük meg a stabil, vastag acéllábakat! (l. később)
 
Az alt-azimut mechanikák alapvető előnye, hogy egyszerűek, kis méretben igen könnyűek, nem igényelnek kiegészítő ellensúlyt (l. később). Kisebb spektívek, távcsövek ideális társai lehetnek, össze- és szétszerelésük rendkívül egyszerű és gyors lehet. Kis gyakorlat megszerzése után egy ilyen mechanikával éppen olyan gyorsan kereshetjük fel az égi objektumokat, mint bármely más mechanikával.
Nagyobb műszerek esetén a fent bemutatott, kisebb távcsövekhez kiválóan alkalmazható azimutális mechanika túlságosan gyengének bizonyulhat, megfelelően masszív mechanika pedig tömegét tekintve nő rendkívül gyorsan. Az amatőrök körében Dobson-távcsövekként ismert elrendezés azonban egy maga nemében felülmúlhatatlan stabilitású azimutális mechanikát jelenthet elsősorban Newton-távcsövünk számára.
 
Egy óriási Newton-távcső Dobson-zsámolyon. Dr. Erhardt Haenssgen 42 inch, azaz 105,5 cm-es műszere
 
Egy Dobson-távcső zsámolyának elkészítésére szinte bármikor vállalkozhatunk. Az egyszerű, akár hulladék bútorlapokból elkészített, igen stabil és finoman mozgatható mechanikákra számos példát is láthatunk távcsöves találkozóinkon, nem is beszélve az Interneten könnyen elérhető, különféle ötletes megoldásokkal elkészített, egyedi Dobson-zsámolyokról és távcsövekről. Függőleges tengelyként kiválóan megfelel két, egymáson megfelelő csúszórétegen (akár apró csapágyak, csapágygolyók, akár teflonpárna) elfordulni képes lemez, amelynek felső tagján kap helyet a függőleges tengelyt tartó egység. Ez pedig az esetek nagy részében nem más, mint a tubus oldalára szerelt két „pogácsát” befogadó ív a lemezekbe vágva, szintén megfelelő csúszófelülettel ellátva. Megfelelően kiegyensúlyozva a műszert, illetve bizonyos rögzítési lehetőséget alkalmazva a vízszintes tengelyen (a különféle okulárok okozta súlykülönbségből függőleges irányú elmozdulás ellen), már készen is van könnyen bevethető, rendkívül stabil mechanikánk.
 
Egy házi készítésű Dobson-zsámoly: a legegyszerűbb azimutális mechanika. Figyeljük meg az egyszerű anyaghasználatot mind a tubus, mind a zsámoly tekintetében!
 
Az azimutális állványokkal kapcsolatban természetesen nem csak pozitívumokról kell szót ejtenünk. Viszonylag nehézkes használatuk a zenit környékén: ennek oka, hogy ebben a tartományban a függőleges tengely mentén végzett elforgatás csak igen kis „égi utat” eredményez. További gondot okozhat, ha – peldául műszerünk nagyobbra cserélése – valamilyen okból a zenitet el sem tudjuk érni, mivel a távcső alsó része beakad a mechanika alkatrészeibe (megfelelően méretezett azimutális állványnál, és Dobson-zsámolynál ez nem fordul elő). Mivel az égbolt forog, ezért az égi objektumokat követnünk kell (nincs ez másként a később ismertetendő mechanika-típusnál sem), ami itt mindkét tengelyen való elmozdítást jelent, ráadásul az égi objektum helyzetétől függően a két tengelyen folyamatosan eltérő sebességgel. Azonban ennek sem kell elriasztania hasonló mechanika használatától – kis gyakorlással tökéletesen tudjuk követni akár nagy nagyításon is a kiszemelt objektumot.
A sokak által használt másik mechanika az ún. ekvatoriális mechanika. Nevét onnan nyerte, hogy tengelyei az ekvatoriális koordinátarendszernek megfelelő helyzetet foglalnak el, azaz illeszkednek az éggömb adott földrajzi helyről látszó helyzetéhez. Mit is jelent ez a gyakorlatban? Vegyünk egy azimutális mechanikát (egyik tengely függőleges, a másik erre merőleges), majd a függőleges tengelyt döntsük meg a függőlegeshez képest 90°-n fokra (ahol „n” saját földrajzi szélességünk), és fordítsuk a tengely felső végét pontosan az északi irányba! Ezzel az eredetileg függőleges tengely párhuzamossá vált Földünk forgástengelyével, így ennek az egy tengelynek a használatával pontosan követhető az égbolt elfordulása, illetve az égi koordinátarendszer hosszúsági köreinek (rektaszcenzió) bármelyikére ráállhatunk. Az eredetileg vízszintes tengelyünk pedig immár a rektaszcenziós tengelyre merőleges, az e tengely mentén történő elmozdítás révén pedig az égi koordinátarendszer bármely szélességi körére (deklináció) ráállhatunk. Például egy adott csillagot beállítva műszerünkbe, majd a megfelelő katalógusból „beállítva” a mechanikán annak koordinátáit a mechanikákon általában jelen levő skálákon (osztott körökön) elvileg – közelítő pontossággal – más ismert égi koordinátájú objektumra is ráállhatunk. Az azimutális mechanikákhoz képest nagy előnyt jelent, hogy az égbolt elfordulásának követéséhez egyetlen tengely, a rektaszcenziós (vagy óratengely) mentén elég mozgatunk távcsövünket, ráadásul egyenletes sebességgel, ami így könnyen automatizálható is. Az azimutális mechanikákkal szemben itt – hacsak nem villás ekvatoriális szereléssel dolgozunk, amelynek hátránya, hogy a kialakításból adódóan csak egyfajta távcsőhöz alkalmazható általában – itt ellensúlyra is szükség van, valamint szükséges a használat előtt a többé-kevésbé pontos pólusra állás: az óratengely párhuzamosítása a Föld forgástengelyével.
 
 
Az ekvatoriális mechanika felépítése.
 
Ahogyan az altazimut állványoknál lehetőség van egy egyszerű, de hatékony mechanika (a Dobson-zsámoly) házi elkészítésére, kisebb távcsövekhez, esetleg egyszerű, alapobjektíves fényképezőgépekkel történő, égbolt követésével egybekötött fényképezéshez létezik egy szintén könnyen elkészíthető ekvatoriális mechanika: a pajtaajtó. Nevét kialakításáról nyerte: lényegében két, egymáshoz zsanérral csatlakozó lap (amely könyvszerűen nyitható), oly módon megdöntve felszerelve, hogy a zsanér vonala párhuzamos legyen a Föld forgástengelyével (ez lesz a rektaszcenziós tengely). A folyamatos követést pedig egy csavar forgatása biztosítja, amely a forgás során a két lapot folyamatosan nyitja szét, így a felső lapra – tipikusan egy gömbfejjel – szerelt műszerrel az égbolt bármely pontja követhető. Bonyolultabb, pontosabb követést lehetővé tevő változatai is léteznek, amelyeket hazai amatőrtársaink is megépítettek.
 
Egy továbbfejlesztett pajtaajtó-mechanika. A rektaszcenziós tengely a két lapot jobb oldalt összefogó zsanér, amelynek pontos pólusraállását a felszerelt pólustávcső (l. később) könnyíti meg. A mechanika óragéppel is ellátott!
 
A két alapvető mechanika-típus alapjainak áttekintése után (amelyből remélhetőleg látható, hogy alap-változataik pontosan ugyanúgy alkalmasak az égbolt megfigyelésére), fordítsuk figyelmünket az észleléseket megkönnyítő, az alapokon túlmutató lehetőségekre, funkciókra.
Finommozgatás. Mindkét mechanikatípusnál alapvető követelményként fogalmaztuk meg, hogy az égbolt tetszőleges pontjára gyorsan ráállítható legyen műszerünk. Azonban – főleg nagy nagyítás alkalmazásakor – általában nem „találjuk el” elsőre a célpontot pontosan a főműszerrel úgy, hogy az pontosan a látómező közepére essen. A rögzítéseket kioldva, majd kézzel finoman mozgatva a távcsövet roppant nehéz megfelelő finomságot elérni, így igen előnyös, ha mechanikánkon finommozgatási lehetőség is van. Ezek általában a távcső durva beállítását és rögzítését követően lehetővé teszik legalább bizonyos tartományban (de sokszor akár a tengely körüli 360°-os elfordulással is) a távcső igen finom mozgatását a tengelyek mentén. A kereskedelmi forgalomban kapható ekvatoriális mechanikákon gyakorlatilag mindig, az azimutálisakon általában megtaláljuk ezt a lehetőséget. A Dobson-zsámolyokon általában hiányzik – bár egyes megoldásoknál megtalálható, l. később -, illetve egyéni megoldásokkal kivitelezhető.
Óragép. Elsősorban nagy nagyításnál igen hasznos, ha nem kell az égbolt elfordulása miatt távcsövünket – például a fent ismertetett finommozgató lehetőségekkel folyamatosan utánaállítani a célpontnak. Mivel az ekvatoriális mechanikák egyik tengelye a Föld forgástengelyével párhuzamos, ennek a tengelynek a forgatása 360°/24 óra sebességgel (egy teljes fordulat egy nap alatt) gyakorlatilag tetszőleges égi objektum automatikus követésére képessé teszi mechanikánkat. Szinte bármely mechanikához vásárolható óragép, amelynek utólagos felszerelése sem ördöngös feladat, a nagyobb, motorizált változatok pedig már vásárláskor nyújtják ezt a funkciót. Azimutális mechanikáknál (amint azt már említettük), az égi objektum követése mindkét tengelyen, folyamatosan eltérő sebességgel történő mozgatást igényel, így ezen távcsöveknél az óragép-funkció megvalósításához bonyultabb, két motoros rendszerek szükségesek, de ezek is elérhetők.
Goto. Körülbelül egy évtizede kezdtek el rohamosan terjedni az égi csodákat automatikusan megtaláló motorizált rendszerek. Saját véleményem szerint mindenképpen érdemes megtanulni az eget, a tájékozódást, az objektumok megkeresését (ami a semmihez sem hasonlítható felfedezés-élményt adja), annál is inkább, mert az égbolt ismeretével a fejünkben nem vagyunk „hozzákötve” saját, megszokott műszerünkhöz: bármilyen műszerrel, bármilyen mechanikával, esetleg egy kis térkép-használattal bármikor megtalálhatjuk a kívánt objektumokat. Ugyanakkor ha asztrofotós-terveink is vannak, egy Goto-mechanika nagy segítséget jelenthet halványabb célpontok „becserkészéséhez”. Szintén asztrofotós igények miatt juthatunk el Goto-mechanikához a később ismertetendő vezetési képesség miatt.
 
 
Egy komoly teherbírású ekvatoriális mechanika Goto-val felszerelve. A kézivezérlő segítségével – betanítás után – a mechanika automatikusan megkeresi célpontunkat. Alt-azimut mechanikáknál is elérhető változata is létezik
A Skywatcher 114/500-as AZ GoTo távcsöve, a félkarú goto mechanikák egyik legsikeresebb modellje
 
Nem okvetlenül kell mechanikába épített motorokra gondolunk, ha az objektumok kényelmes megtalálását szeretnénk elérni. Mind ekvatoriális, mind pedig alt-azimut mechanikákhoz (pl. Dobson-zsámolyokhoz) kaphatók olyan kiegészítő elektronikák, amelyek egyszerűsítik az objektumok megtalálását. Az Orion Intelliscope Dobsonjainak vezérlőegysége például betanítás után (földrajzi koordináták, pontos idő, illetve egy csillag „megmutatása” a mechanikának) képes arra, hogy a keresett objektumra a kijelzőn megjelenő nyilak segítségével rávezesse az amatőrt. Műszerünket használva így nem kell mást tennünk, hogy az objektum megadása után, követve az utasításokat, a megfelelő irányba mozgassuk a műszert, mindaddig, amíg a kijelző szerint el nem értük a kívánt pozíciót. A technika fejlődésével azonban már teljes értékű Goto-rendszerrel felszerelt Dobson-távcsövek, illetve kisebb, azimutális mechanikák is elérhetőek.
Majdnem-Goto: az azimutális állványon elhelyezett távcsövet a kézivezérlő utasításainak megfelelően, kézzel mozgatjuk a kívánt célpontra
 
"Intelliscope" rendszerű Dobson-távcső kézivezérlője
 
Hibrid megoldások. Elsősorban a Goto-rendszerrel ellátott Dobson-mechanikák megjelenése előtt volt rendkívül egyszerű módszer az eredetileg azimutális távcsövek (Dobsonok) „ekvatorializálására” az ún. Ponchet-platform. Ez a platform lényegében egy olyan tengely körül elforduló alapot biztosít távcsövünk számára, amely tengely – az ekvatoriális mechanikák óratengelyéhez hasonlóan – a Föld forgástengelyével párhuzamosítható, így e tengely mentén történő elmozdítással követhető az égbolt elfordulása – akár még asztrofotós alkalmazások során is. Hasonló megoldást alkalmaztak egyes távcsőgyártók is, amennyiben az eredetileg altazimut mechanika fejét egy erre a célra szolgáló ékkel megfelelő szögben megdöntve, ektatoriális rendszert alakíthattunk ki.
Alt-azimutból ekvatoriális! A nemrégiben piacra dobott, két funkciós (AZ és EQ) GoTo mechanika nagy távcsövek hordására is képes (AZ-EQ6)
 
A két alapvető mechanika-típus áttekintése, valamint a lehetséges kényelmi funkcióik taglalása után vessünk egy pillantást a mechanikák egyéb jellemzőire, amelyek szintén fontosak lehetnek a kiválasztás során.
A láb anyaga. A mechanika stabilitása szempontjából igen sok szempont mellett érdemes megvizsgálni a lábakat. A kereskedelmi forgalomban elérhető (főként kisebb) mechanikákat alapvetően alumínium- vagy acéllábakkal forgalmazzák. Döntésünk itt alapvetően igen egyszerű: az alumínium-lábak mellett szól a kisebb tömeg, az acéllábak mellett pedig a nagyobb szilárdság. Szinte hihetetlen, de néhány esetben ugyanazzal a mechanika-fejjel is meglepő javulást érhetünk el, ha alumínium-láb helyett egy masszív – bár kétségtelenül nehezebb – régi fa-háromlábra helyezzük át. Ennek magyarázata egyszerű: a fában a rezgések jóval gyorsabban csillapodnak, így sokkal stabilabb alátámasztást nyújthatnak egy mechanikafejnek. Nagyobb mechanikafejek, vagy komoly asztrofotós tervek esetén, ha lehetőségünk van rá, célszerű a fejet egy fixen lebetonozott, masszív oszlop tetejére ültetni.
Okulártálca. Kiváló segédeszköz, nem csak az éppen nem használt okulárok, egyéb optikai kiegészítők elhelyezésére, de az egész rendszer stabilitásának növelésére is, a lábak kis mértékű feszítésével. Általában szinte minden – legalábbis ekvatoriális – mechanika tartozéka, így ha megvásároltuk, használjuk is ki az előnyeit!
Kihúzható lábak. Ez a szempont elsősorban akkor lehet érdekes, ha mechanikánkat földi megfigyelésre is használni kívánjuk, illetve ha olyan műszerrel rendelkezünk, amelybe a betekintés a cső földhöz közelebb eső részén történik. Gondoljunk csak arra, hogy egy 1 méter fókuszú lencsés távcső zenittükre milyen alacsonyra kerül, ha egy hasonló magasságú állványra helyezzük, miközben a zenit környékén kívánunk megfigyeléseket végezni! Elsősorban ilyen műszer esetében lehet rendkívül praktikus a mechanika lábainak kihúzása, amelynek révén az egész mechanikafej, valamint a távcső is kényelmes magasságba kerülhet.
Teherbírás. A legtöbb forgalmazó kínálatában szereplő mechanikák esetében találhatunk tájékoztatást a teherbírásra nézve. Talán ez a legkritikusabb pont, ahol amatőrként igen hajlamosak vagyunk kompromisszumra – talán éppen itt nem kellene. Ugyanis az, hogy távcsövünk mennyire stabilan fog ülni a kiválasztott mechanikán, nem csak a műszer tömegétől függ. Egy tömzsi, összehajtogatott fénymenetű, fizikailag rövid tubusú műszer, még hosszú fókusszal is stabilabban használható egy adott mechanikán, mint adott esetben egy hasonló fókuszú, de fizikailag is igen hosszú lencsés távcső, amelynek felületébe a legkisebb széllökés is roppant könnyen belekap. Emellett gondoljunk kiegészítőinkre is: későbbiekben a távcsőre helyezendő fényképezőgépre (akár 1-2kg plusz tömeg!), esetleg vezetőtávcsőre (asztrofotózáshoz), vagy netán gondosan kiválasztott távcsövünk kinövésére és nagyobbra cserélésére. Asztrofotós álmok esetén pedig vegyük figyelembe tapasztalt asztrofotósok tanácsát: közelítőleg a megadott teherbírás harmadáig célszerű terhelni távcsővel a mechanikát a szép mélyég-felvételek készítéséhez. A teherbírás kiválasztásakor gondoljunk inkább arra, hogy túlságosan stabil mechanika nem létezik, viszont nagyon könnyen elveszíthetjük lelkesedésünket egy műszerünkhöz gyenge mechanika használatával. Ha tehetjük, fontoljuk meg a műszerhez kínált mechanikánál „egy számmal” nagyobb változata vásárlását.
Pólustávcső. Ekvatoriális mechanikák esetében lehet szükségünk rá, a pontos pólusraállás érdekében. Nagyobb és drágább mechanikáknak általában alaptartozéka, kisebbekben nincs, illetve esetlen nem is beszerelhető. Fontossága igazából csak asztrofotózás esetén van (de ekkor pl. kiváló lehet a megvilágított szálkereszttel ellátott), vizuális használatra, esetleg bolygók webkamerás megörökítésére kiválóan alkalmas lehet a keresőtávcső számára kialakított helyen történő átnézéssel megvalósított pólusraállás is.
 
Villás parallaktikus mechanika (Meade LX600)
 
Periodikus hiba. Általában ez egy másik adat, amit ekvatoriális mechanikáknál, főképp Goto-rendszereknél megadnak. Alapjában véve ez az érték azt mutatja meg, hogy (ívmásodpercben kifejezve) az ideális pontos követéshez képest mekkora maximális kilengést, eltérést visz bele a mechanika például egy készülő fotóba (természetesen minden egyéb külső tényezőt figyelmen kívül hagyva). Sok mechanika rendelkezik periodikushiba-betanuló funkcióval (amivel ez a hiba gyakorlatilag kiküszöbölhető), de mivel mélyég-fotózásnál ígyis-úgyis vezetni fogjuk felvételeinket (azaz folyamatosan és automatikusan korrigálni az esetleges hibákat), ezzel a vezetéssel kiküszöböljuk a periodikus hibát is. Ezt az értéket mint a mechanika belső megmunkálási pontosságára jellemző számot kezeljük – minél kisebb az érték, annál pontosabban, finomabban követő mechanikára számíthatunk.
Autoguider-port. Ez a csatlakozó elengedhetetlen, ha hosszú expozíciós idejű asztrofotókat készítünk. A vezetésre használt műszer képét egy kamera juttatja a számítógépbe (vagy egy erre a célra kifejlesztett céleszközbe), ahol a kép elemzése után a program ezen a csatlakozón keresztül képes a vezetési hibák korrigálására utasítani a mechanikát. Mindenképpen szükségünk van rá, ha mélyég-fotókat kívánunk készíteni.
Tömeg és méret. Általában megtaláljuk mind a mechanikafej, mind pedig a hozzá tartozó láb méreteit és tömegét. Ez az érték különösen akkor fontos, ha például a kert végénél messzebb vagyunk kénytelenek rendszeresen felállítani műszerünket, és méginkább fontos, ha nem rendelkezünk a szállításra alkalmas autóval. Ez utóbbi esetben gondoljunk át alaposan, mekkora terhet vagyunk képesek rendszeresen szállítani! Ez természetesen a teljes felszerelésünkre igaz: egy kicsit nagyobb távcsőhöz esetleg már nagyobb mechanika kell, vagy a meglévőhöz további ellensúlyok szükségesek, hosszabb a láb, stb, ami mind-mind sok kis apró súlytöbbletet eredményez. Amennyiben gyakran szállítjuk műszereinket, célszerű azokhoz megfelelően kialakított tárolódobozt, táskát beszerezni vagy készíttetni, amelyek révén sokkal könnyebben hordozhatók például az amúgy feladatukból adódóan meglehetősen furcsa kialakítású („nincs rajta fogás”) mechanikafejek is.
Ha már gondolatban összeállítottuk, miféle mechanikára és milyen kiegészítőkre van szükségünk, és ezek között szerepel az óragép, vagy esetleg a Goto, gondoljunk arra is, hogy műszerünket esetleg hálózati tápforrástól távol fogjuk használni (ami esetenként további hordoznivalót jelent). Az egyszerű óragépek általában elemekkel működtethetők, amelyek sok esetben meglepően hosszú ideig használhatók. A Goto-rendszerekhez azonban már mindenképpen nagyobb teljesítményű akkumulátorok szükségesek egy-egy éjszakai munkához (ajánlott legalább 10 Ah körüli kapacitás, de ez erősen függ a használat intenzitásától). Eredményesen használ több amatőrtársunk egyszerű autoakkumulátorokat megfelelő adapterekkel nem csak a mechanika, hanem a többi kiegészítő biztonságos és hosszú távú energiaellátására.
Ha pedig nem csak összeállítottuk, de meg is vásároltuk – vagy rövidesen tervezzük – mechanikánkat, fordítsunk gondot karbantartására és megfelelő használatára! Természetesen óvjuk a szennyeződésektől, különféle durva külső behatásoktól (pl. leejtés), amelyek deformálhatják a belső, finom szerkezeteket. Ezen nyilvánvaló odafigyelés mellett még néhány aprósággal is növelhetjük mechanikánk élettartamát, különösképpen ekvatoriális rendszer esetében.

Egy masszívabb, nagyobb műszerek hordozására képes alap ekvatoriális mechanika
 
Ha nem használjuk a mechanikánkat, ne tároljuk az ellensúlytengelyen az ellensúlyokat, ne terheljük ezzel a mechanikafejet! Méginkább ne tároljuk úgy – főleg ellensúllyal ne, de „üresen” sem -, hogy a tengelyrögzítések megszorítva, nem természetes helyzetükben (pl. vízszintesen álló ellensúlytengely, amely súlyánál fogva lefordulna) vannak.
Fordítsunk gondot a műszer kiegyensúlyozására! Mind azimutális, mind ekvatoriális mechanikáknál fontos a kellően pontosan kiegyensúlyozott műszer. Ezzel nem csak a kellemetlen meglepetéseket kerülhetjük el (pl. egy tengely kioldásakor hirtelen egyik irányba meginduló távcső), de csökkentjük a belső szerkezetekre nehezedő terhelést, finomabb járást biztosíthatunk pl. az óragépnek, vagy akár növelhetjük a Goto-rendszer pontosságát is. Nagyobb tömegű kiegészítők fel- és leszerelésénél (pl. fényképezőgép), ellenőrizzük ismét a rendszer kiegyensúlyozottságát!
Amint a fentiekből látható, mechanikánk kiválasztása ugyanúgy kompromisszumokkal jár, mint távcsövünk kiszemelése. Vásárlás előtt mérlegeljük lehetőségeinket (elsősorban anyagi, de ugyanígy a szállítási lehetőségekre, észlelési körülményekre) és igényeinket (észlelni kívánt célpontok, fotózás iránti kedv, stb). Reméljük, hogy a fenti – meglehetősen röviden részletezett – szempontok, tulajdonságok figyelembevételével kiválasztott vagy éppen megépített mechanikát sok éven át fogja használni minden új távcsőtulajdonos.
 
Molnár Péter
 

 


Ön a Castell Nova Kft. - Budapesti Távcsõ Centrum oldalait látja. Elérhetõségünk: 1122 Budapest, Városmajor u. 21, Tel. 1/202-5651, 20/484-9300, fax: 99/332-548. Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 10-18h, szombat 9-13 óra között. e-mail info@tavcso.hu (iroda), btc@tavcso.hu (üzlet) vagy castell.nova@chello.hu. Kérem, észrevételeivel tiszteljen meg minket. az oldalt készítette Szabó Áron