Kosár
kosár tartalma: 0 Ft értékben 0 termék
Budapesti Távcső Centrum

Lacerta 72/430 refraktor tesztje

 

Nemrégiben tulajdonosa lettem egy Lacerta 72/430-as ED refraktornak. Szükségem volt egy könnyedén telepíthető, utazásokra is egyszerűen magammal vihető kis minőségi tubusra. Sokáig a Takahashi cég kéttagú, fluorit objektívvel szerelt 60/355-ös távcsövének bűvöletében éltem. Ezzel csak egy probléma volt: a japán tubus újonnan 300 ezer forintba került, annyit viszont nem volt szívem kiadni érte. Hosszas kutatás következett a világhálón, így jutottam el a címben szereplő távcsőhöz, mely fele annyiba került, mint a kis Takahashi, ráadásul ez már 7 cm-es objektívet kapott. Végül az utóbbi modell mellett döntöttem, erről szeretnék írni részletesen.

 

A Lacerta 72/432 ED APO

          

Kezdjük először a távcső kidolgozottságával, felépítésével. Tajvanon készül, és feltűnő hasonlóságot mutat a William Optics Megrez 72 mm-es modelljével. A két távcső gyakorlatilag ugyanaz, mindössze az okulárkihuzaton található kevés különbség. A Lacerta tubuson az alábbi felirat olvasható:

„ED APO, Fully multi coated, D72 / F430, f/6.0”. Az objektív kéttagú, a távcső a gyakorlatban félapokromatikusnak tekinthető. (A távcső olyan üveganyagokkal készül, amelyek valójában a Megrez 72 mm-es apo-nál kisebb színi hibát biztosít, ezért joggal tekinthető valódi apokromátnak. - a szerk. megjegyzése.) A 2”-os kihuzat kétsebességes élességállítót kapott, ráadásul az egész szerkezet egy csavar kioldásával teljesen körbeforgatható, ezek a megoldások az észlelések komfortját növelik. A harmatsapka hátracsúsztatható, nem lötyög, nem kókad. A tubus festése ugyancsak minőségi munka. A kidolgozást tekintve két problémát fedeztem fel, ezek viszont orvosolhatóak:

A refraktor eredetileg nem rendelkezik keresőtartó papuccsal, az egyik csavar eltávolítását követően szerencsére azonban a szokásos Sky-Watcher papucs felerősíthető a tubusra. Ebben az esetben a papucs elejére új furatot kell készítenünk, csak így tudjuk felcsavarozni a távcsőre. A másik kellemetlenség, hogy a tubus alján található gyári sín (melynek segítségével fotóállványokra is ráültethetjük távcsövünket) rövid. A Celestron CG-4 állványomon (ami gyakorlatilag egy EQ-3 mechanika) a tubus farnehéz volt, a kiegyensúlyozáshoz előrébb kellett volna csúsztatni a távcsövet, azonban a sín rövidsége miatt erre nem volt lehetőségem. Hamarosan vásároltam is egy hosszabb külön sínt, erre ültettem a tubust, így az említett problémát sikerült megszüntetni. (A prizmasín elforgatható, ha a súlypont nem megfelelő helyen van. - a szerk.)

          A kis ED refraktor alaptartozéka az alukoffer

 

A kis műszer objektívje és foglalata

 

A Lacerta 72/430 ED refraktor visszacsúsztatott harmatsapkával igen kompakt szerkezet, így az alaptartozék kis alumíniumkofferben gyalogosan is könnyedén magunkkal vihetjük. Akik abban gondolkodnak, hogy vásárolnak egy ilyen modellt, és azt majd egy pillekönnyű, összecsukható fotóállványon fogják használni, azoknak rossz hírem van: a távcső elég nehéz. Amikor először kézbe vettem, igen meglepődtem. A gyárban nem spórolták belőle az anyagot, a kis teleszkóp oroszosan súlyos. Műanyag alkatrész talán nincs is benne. Nem tartom valószínűnek, hogy a távcsövet elbírja egy jó fotóállvány, ha mégis, akkor is gyötrelmes lesz az észlelés, főleg nagyobb nagyítások mellett. Úgy gondolom, hogy a kényelmes használathoz legalább egy finommozgatással ellátott AZ-3 mechanikát válasszunk, de kitűnő párosítás egy EQ-3 mechanika, illetve a GSO cég „Port-3” jelzésű azimutális modellje, amelynek teherbírása nagy, és finommozgatással is rendelkezik. Én gyalogos kitelepülésekhez, utazáshoz az utóbbi állványt használom, amennyiben viszont otthonról végzem a megfigyeléseket, akkor a Celestron CG-4 kerül beüzemelésre.

Összességében egy igen komoly, masszív, strapabíró, számos praktikus megoldással rendelkező távcsövet terveztek a tajvani mérnökök.

A Lacerta 72/430 ED refraktor Celestron CG-4 mechanikán

 

            Következzék a gyakorlati tesztelés, amelyet falusi égbolt alól végeztem. Az utcai lámpa szórt fénye beszűrődött udvarunkra is, így a körülmények nem voltak tökéletesek. Alapvetően mélyeges beállítottságú vagyok, ezért mindenféleképp olyan pici refraktort szerettem volna, mellyel a szétszórt nyílthalmazok, illetve a több fok kiterjedésű gázfelhők szépen tanulmányozhatók. Ugyanakkor nagy nagyítás mellett a szorosabb kettőscsillagok is felbonthatóak legyenek, továbbá a gömbhalmazokat, bolygókat is részletesen meg lehessen figyelni a segítségével.

            Április utolsó napjainak egyik csillagfényes estéjén felállítom udvarunkban a CG-4 mechanikát, és ráültetem a tubust. A kihuzatba elsőként egy 2”-os, 55 mm-es TeleVue Plössl okulár kerül. A nagyítás 8x-os, a látómező így kicsivel több, mint 6 fok, azaz óriási! Beállítom a közismert M44-et, mely már túljutott delelésén. A teljesen bontott halmaz tűszúrásnyi csillagaival szinte eltörpül a látómezőben, és az őt keretező csillagokkal (δ, γ, η, θ Cancri) egyszerre csodálható meg. Hihetetlen szép a látvány, húsz esztendőnyi amatőrcsillagászati pályafutásom legemlékezetesebb M44 képe tárul most elém!

Következő célpontom a közelben fekvő sűrűbb, kisebb M67. A látvány itt is elsőrendű, a kapott kép egy 7 mm-es University HD ortho okulárral a legjobb: a finom, foltos ködösség felületén rengeteg tűéles csillag nyüzsög, ezt bizony – csakúgy, mint az M44-et – nagyon nehéz lenne rajzolni. 3 mm-es SPLER okulárral a nyílthalmaz már kitölti a látómező nagy részét, azonban a bontás már alig-alig fokozható.

Harmadik célpontom a tavaszi ég könnyű kettőse, az Algieba (γ Leonis). 144x-es nagyítás mellett nézem, és picit megijedek. A páros könnyen bomlik, azonban a fénylő csillag képe nem épp szabályos. Csak nem az optika hibás? Nem hinném, mivel az idő múlásával egyre szebb képet kapok. A légkör egész este nyugtalan, ekkora nagyításnál a csillagok vibrálnak, és minden bizonnyal még a tubus sem vette át a környezet hőmérsékletét. Következzék a Jupiter. 144x-es nagyítással a sötét felhősávok felületi fényessége egyenetlen, bennük apró rögök sorakoznak. A bolygó képe annak ellenére nagyszerű, hogy az objektív csekély színezése észrevehető. Egy valódi, drága triplet apokromáthoz képest persze gyengébb a látvány, viszont egy klasszikus, f/6-7 fényerejű akromatikus refraktorhoz képest jobb. A mélyég-megfigyelésekre optimalizált 105/600-as RR akromátomban például a fényes bolygók jelentős nagyítás mellett gyakran határozott lilás udvart növesztenek, az ott kapott képhez hasonlítva a 7 cm-es ED refraktorban megmutatkozó látvány jóval tisztább, esztétikusabb. Összességében a Jupiteren látott, ám nem várt részletek azt sugallják számomra, hogy az ED objektív jó minőségű.

A Markarian-lánc (Tommy Nawratil felvétele, amely reduktorral készült, a távcső eredő fókusza 367 mm)

 

Nézzünk meg néhány mélyég-objektumot. Közöttük első helyen a gömbhalmazok állnak: ha egy ilyen példány kerül távcsöveim látómezejébe, akkor az számomra mindig ünnep. A Bereniké Haja két eltérő stílusú példányával, a tömör M53-mal, illetve a lágy, diffúz NGC 5053-mal kezdem a sort. 144x-es nagyítással az előbbi égitest egy magas felületi fényű, korong formájú, vattaszerű derengés. Néhány, szó szerint a láthatóság határán levő csillag pettyezi az ezüstös felületet, a halmaz pereménél világító 11,5 magnitúdós előtércsillag is megpillantható. A szomszédos, 1 fokra fekvő NGC 5053 alacsony felületi fényességű foltocska, peremén túl fényesebb előtércsillaggal. A két csillagraj a 18 mm-es HD ortho okulár látómezejében (24x-es nagyítás) egyszerre tanulmányozható, együttesük igen megkapó látványt nyújt. A konstelláció harmadik ilyen objektumát, az NGC 4147-et most kihagyom, ám a környék gömbhalmazai közül még további kettőt felkeresek. A közismert, fényes M3 bontása nem jelent problémát, egész felülete sűrűn pettyezett a láthatóság határához közeli csillagoknak köszönhetően. Röviden: a halmaz felszíne nem egyszerűen grízes, hanem bontott. Gyakorlatilag csak egyforma fényű, 11,5-12 magnitúdós csillagokat éreztem, a kiugró fényességű tagok ebből a halmazból hiányoztak. A tubus határfényességét 11 magnitúdóban adják meg (a William Optics Megrez 72 adatlapján ezt olvashatjuk), a gyakorlatban azonban ennél többet tud a távcső. Teljesen sötét, zavaró fényektől mentes helyekről 12 magnitúdónál valamivel halványabb csillagok valószínűleg elérhetőek vele. Az NGC 5466 egy kis foltocska, mely némi sűrűsödést mutat. A látvány a 7 mm-es ortho okulárral a legjobb, bontás nem tapasztalható. A közismert M13, valamint szomszédja, az erős sűrűsödést mutató M92 ugyancsak határozottan bontható, megjelenésük csodaszép! 7 cm-es távcsövekkel általában bontatlan ködösségként képzeljük el ezeket az égitesteket, ám a mostani próba számomra egyértelművé tette, hogy a 72/430-as objektív komoly mélyeges megfigyelések végzésére is alkalmas.

        A Dolidze-Dzimselejsvili 9 jelű nyílthalmaz a Herkulesben (A szerző rajza, 24x-es nagyítás, 1,8 fok látómező)

 

Most következzék néhány nyílthalmaz. A Hattyú csillagkép, és vele együtt a nyári Tejút egy szelete most kelt fel északkeleten, ebben az irányban a kiválasztott célpontok még nincsenek kedvező helyzetben. Közülük legmagasabban az NGC 6811 található. A 6,8 magnitúdós csillagraj kiváló látványt nyújt: a szögletesnek érezhető finom derengés felületén 10,5-12 magnitúdós csillagok gazdag, könnyedén látható gyülekezete fogad. A tűszúrásnyi csillagok „gyémántszemcsékként” szétszórva pompáznak a 18 mm-es HD ortho okulár látómezejében. Az NGC 6819 már halványabb, kisebb, sűrűbb és távolabbi csoportosulás. Kompakt foltocskájában némi bontás érezhető, hozzá kell tennem azonban, hogy a csillagraj előzőleg bemutatott társához képest 6 fokkal alacsonyabban pillantható meg. A környék harmadik halmaza az NGC 6866, mely bontást egyértelműen mutató, tömör csoportként jelentkezik. A szomszédos Lant alakzata ad otthont a matuzsálem korú, roppant gazdag NGC 6791 jelű nyílthalmaznak. A 9,5 magnitúdós égitest nagy teljesítményű Newton-távcsövekkel sem bontható fel teljesen, mivel legragyogóbb csillagai is meglehetősen halványak. A csillagraj ezen az estén az északkeleti horizont felett alacsonyan található, ennek ellenére teszek egy kísérletet, hátha észrevehető a távcsővel. Próbálkozásomat siker koronázza: a látómező közepén felsejlik a bágyadt, alacsony felületi fényességű foltocska, felületén két halvány előtércsillag pislákol. A Kassziopeia csillagkép szinte már alsó delelésben helyezkedik el az észak-északnyugati horizont felett, ennek ellenére a látványos NGC 457 („Bagoly-halmaz”) tövében lapuló kis NGC 436 nyílthalmazt részlegesen csillagaira oldva mutatja az objektív. Most már kétségtelen: ez a kis tubus valóságos mélyeges távcsőként funkcionál. Ha már távcsőtesztet végzek, akkor nem hagyhatom ki egyik újdonsült kedvencemet, az NGC 6791 kortársát, az NGC 188-at, mely egyben az északi égi pólushoz legközelebb eső nyílthalmaz. A gazdag csoport általában egy részben bontott 8 magnitúdós finom ködösségként mutatkozik távcsöveink látómezejében. A Lacerta 72/430-as teleszkópban ugyanígy jelenik meg. Az 55 mm-es okulár segítségével elérhető több, mint 6 fokos látómezőben a „Polaris-gyűrű” nevű aszterizmus – melynek ékköve a sziporkázó Sarkcsillag – valamint a szóban forgó nyílthalmaz egyszerre tanulmányozható, miközben az egész látómező nehezen rajzolható a sűrű csillagmezőnek köszönhetően. Ennek az estének nemcsak az M44 volt a leginkább feledhetetlen pillanata, hanem a Sarkcsillag - NGC 188 páros is, amely hosszú időre belevéste magát a csillagos égbolthoz köthető emlékeim tárházába.

            Az Észak-Amerika-köd (NGC 7000). Tommy Nawratil felvétele

 

Egy alapos teszt nem folytatódhat a kettőscsillagok vizsgálata nélkül. 2-3 ívmásodperc szögtávolsággal rendelkező párokat választok. Az ε Bootis, γ Virginis, a μ Draconis mind-mind könnyedén bontható. A még alacsonyan álló híres dupla-kettős (ε¹-ε² Lyrae) bonthatóságát kedvezőtlen helyzete nehezíti (a légköri turbulencia itt erősebben jelentkezik), ennek ellenére a csillagok hajszálnyi réssel feloldhatóak. A hasonlóan alacsonyán található, eltérő fényességű δ Cygni esetében most megnyúlt csillagképet érzek.

            A teszt végére visszatérek a Naprendszer objektumai közé, és a szembenállás környékén tartózkodó Mars bolygót keresem fel. A vörösesbarna korong látványa tiszta, peremeinél csak enyhe elszíneződés látható. Felülete foltos, az apró, fehéres pólussapka nagyon könnyen megpillantható. Nemcsak a mélyegek területén teljesít jól a távcső, hanem a kettőscsillagok világában, és a bolygók birodalmában is.

            2014. július 19-én újabb kalandozásra csábít a távcső. Ezúttal már nemcsak tesztelni szerettem volna a tubust, hanem a falusi, közvilágítás által sajnos némileg terhelt ég alatt végre rajzos észlelést is terveztem a segítségével. Ennek megfelelően a Dolidze-Dzimselejsvili 9 jelű nyílthalmaz rajza került az észlelőfüzetembe. Ez a laza szerkezetű, ám tetszetős csoport a Herkules csillagkép területén, a T Herculis jelű változócsillag szomszédságában kereshető fel. 24x-es nagyítás mellett tűszúrásnyi csillagok együttese fogadott.

A Gamma Cygni régió (Tommy Nawratil fotója reduktorral készült, az eredő fókusz 367 mm)

 

A rajz elkészítése után kötetlen nézelődés következhetett: arra voltam kíváncsi, hogy a kis tubus hogyan birkózik meg a nyári-kora őszi égbolt néhány halványabb, kevésbé közismert gömbhalmazával. A Kígyótartó csillagképben megbújó NGC 6366 ugyan 9,2 magnitúdós, ám megjelenését tekintve diffúz, lágy, így a kielégítő látvány eléréséhez érdemes legalább 10 cm-es távcsöveket használnunk. A teszt főszereplője egyértelműen megmutatta a szürkés derengést, melynek peremén néhány előtércsillag pislákolt. A távcső által rajzolt képet meglehetősen tisztának, kontrasztosnak éreztem. A Nyilas csillagkép egyik piciny, mellőzött gömbhalmaza a Palomar 9 (NGC 6717), mely apró, szürkés gomolyag képében bújik meg az 5 magnitúdós ν² Sagittarii csillag tövében. A csillag zavaró fénylése ellenére a halmaz foltocskája egyértelmű: úgy fest, mintha a ragyogó csillag halvány szellemképe lenne. A gömbhalmazokat tartalmazó teszt végére a Delfin csillagkép egyik távoli ilyen objektumát, a 10,6 magnitúdós, kompakt NGC 7006-ot választottam. 32 mm-es okulárral csak a pontos hely ismeretében sejthető belőle valami (valósággal eltörpül a hatalmas látómezőben), azonban egy 25 mm-es Plössl-okulár használatakor (17x-es nagyítás) mint ködös csillag egyértelműen megpillantható. A látottak alapján úgy gondolom, hogy sötét, zavaró fényektől mentes észlelőhelyekről a 11 magnitúdós gömbhalmazok (pl. NGC 6426) még épp elérhetőek lehetnek ezzel a tubussal.

A gömbhalmazokat követően egy 2”-os UHC szűrő került a zenittükör nyakába, majd a Hattyú és Cefeusz csillagmezejére irányítottam a távcsövet. A szűrő használata mellett az asztrofotósok által közismert, és gyakran megörökített ködkomplexumok vizuálisan szemlélve is kiváló formában vannak. Kis nagyítás mellett a γ Cygni körüli komplexum részei, mint például a Pillangó - és Delfin - köd könnyedén és egyszerre láthatóak, a látómezőt átszövő bonyolult szerkezetű szürkészöld ködösségek látványa megunhatatlan. Kissé arrébb az Észak-Amerika - köd, valamint közvetlen szomszédai, a Pelikán - köd és az IC 5068 töredezett íve is lebilincselő látványt nyújt. „Egy házzal odébb”, a Cefeusz területén terpeszkedő IC 1396 jelű emissziós ködösség is aprólékosan vizsgálható. Nem vitás, a 7 cm-es ED refraktor azon a területen teljesít utolérhetetlen formában, ahol a nagy távcsövek már nemigen juthatnak szóhoz: ez pedig a jelentős kiterjedésű ködösségek, porfelhők, Tejút-mezők, valamint a szétszórt nyílthalmazok világa, mindez kiváló minőségű látványként tálalva. A Lacerta 72/430-as tubus egy egyszerű 1,25”-ös, távol-keleti 40 mm-es Plössl-okulárral 4 fokos látómezőt produkál, ami már bőven elég az ilyen kiterjedt égitestek vizsgálatához. Ez az érték a 2”-os, 55 mm-es Tele Vue Plössl-okulárommal már 6 fok fölé tornázható, ami szinte már luxus. A diffúz-ködök esetében tehát a távcső simán teljesítette az előre elvárt szintet. De mi a helyzet a Holddal?

Égi kísérőnk időközben az északkeleti horizont fölé emelkedik. Az utolsó negyed környéki korongon a hamuszürke fény egészen egyértelmű. A megvilágított oldal szélén kékeslilás elszíneződés nem tapasztalható, helyette nem zavaró mértékben kissé narancsos árnyalatúnak tűnik a perem. Kis nagyítás mellett már-már úgy érzem, hogy hűséges öreg kísérőnk térhatású látványt nyújt, azaz mintha nem is korongot, hanem egy félig megvilágított gömböt látnék (életem legszebb, azóta sem tapasztalt térhatású Hold-élményét Lőrincz Imre egykori 100/800-as TMB triplet apokromatikus refraktorának köszönhetem). Most már megnyugodhatok, ez a kis félapokromatikus ED távcső a Hold esetében ugyancsak beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

            Hajnal van, és ahogy a holdfény egyre inkább szétárad ezen a langyos nyári kora hajnalon, úgy leszek egyre fáradtabb. Északon már kellemes magasságba emelkedett a Perseus-Ikerhalmaz, ezt még feltétlen szeretném megcsodálni. A 40 mm-es Plössl-okulár használatával már az Ikerhalmazzal szomszédos Stock 2 nyílthalmaz is elfér a látómezőben, így egyszerre három maréknyi csillagporon pihentethetem tekintetemet. Úgy gondolom ennyi épp elég lesz mára: a Lacerta 72/430 ED refraktor könnyedén túlszárnyalta előzetes optimális elvárásaimat.

                                                                       Kernya János Gábor

          


Ön a Castell Nova Kft. - Budapesti Távcsõ Centrum oldalait látja. Elérhetõségünk: 1122 Budapest, Városmajor u. 21, Tel. 1/202-5651, 20/484-9300, fax: 99/332-548. Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 10-18h, szombat 9-13 óra között. e-mail info@tavcso.hu (iroda), btc@tavcso.hu (üzlet) vagy castell.nova@chello.hu. Kérem, észrevételeivel tiszteljen meg minket. az oldalt készítette Szabó Áron