Kosár
kosár tartalma: 0 Ft értékben 0 termék
Budapesti Távcső Centrum

Mélyég-észlelési ajánlatok kezdő amatőrcsillagászok számára I.

A kezdő amatőcsillagász egyik fő problémája, hogy távcsöve számára megfelelő égi célpontokat találjon. Ha már megvan az észlelőhelyünk - legyen ez minél sötétebb, fényszennyezéstől mentes - akkor csak ki kell várnunk a következő holdmentes derültet, és kezdődhet a felfedezés! Ez a cikksorozat havi bontásban közöl észlelési ajánlatokat.


Január

Január a leghidegebb és legszárazabb hónap, de a tartósan ködös, párás időjárásban sokszor nem láthatjuk az eget. A 6-800m-nél magasabb hegyekben ugyanakkor a ködpárna felett derült ég fogad bennünket, ha rászánjuk magunkat egy kis kiruccanásra. A Mátra magasan fekvő sí- és szánkópályái (pl. Mátraszentistván) ilyenkor is kényelmesen elérhetőek (akár busszal is!), a pálya közelében nem nehéz észlelőhelyet találni, bár a létesítmény fényszennyezése jelentős. Ugyanakkor a kristálytiszta levegőben a fény sem szóródik annyira…

 Mátrai égbolt. A szerző felvétele 2011. január 3-án készült Piszkés-tetőn.

Természetesen néha „idelent” is kinyílik a januári ablak, és megfigyelhetjük a tél számos objektumát. A kezdő amatőrnek „kötelező” minden évszakban kint lennie legalább néhány napot, hogy az adott évszak csillagképeit megtanulja, felkeresse annak legszebb látnivalóit. Nyáron nincs is ezzel gond, de a téli hidegben kevesen szánják rá magukat a kitelepülésre. Fiatalokban buzog annyi energia, hogy a leghevesebb mínuszokban is végigészleljenek egész éjszakákat… Érdemes mégis legalább néha kimennünk, mert a téli égbolton a nyárihoz hasonlóan a Tejút egy jelentős ága vonul végig. Ennek északabbi és égi egyenlítő körüli tartományában (a Perseus, Auriga, Taurus, Gemini, Orion vidékén) számos fényes, szabad szemmel is látható, közeli csillaghalmaz ragyog. Az Orion csodáit is kár lenne kihagyni. A téli objektumok egy részét magas deklinációjuk folytán már ősszel is látni lehet, és egészen áprilisig tart megfigyelhetőségük. Így a Fiastyúkot, mely augusztusban már kényelmes helyzetben ragyog, minden amatőr nagyon jól ismeri és szereti, hiszen a kb. 0,5m-s, 2 fok kiterjedésű csillaghalmaz szabad szemmel is bontható, a legkisebb binokulárban is számos tag lesz láthatóvá. A halmazt a Bika fejétől északnyugatra kb. 10 fokra találjuk, felkeresése nem igényel nagy gyakorlatot. Csillagászati megjelölése M 45 (Messier katalógus), ógörög neve Pleiadok (a hét nimfa után). 

A Pleiadok csillaghalmaz (M 45), 102/500-as refraktoron keresztül fényképezve. 100 másodperces fotó Canon EOS 450D-vel, ISO 800-as érzékenység mellett


A Bika feje (az Aldebaran környéke) maga is csillaghalmaz, ez a Hyadok, mely a hozzánk legközelebbi nyílt csillaghalmazok egyike (a Fiastyúk is ezek közé tartozik). A Hyadok szétszórt csoport, mely legszebben szabad szemmel vagy egy kis binokulárral (pl. 7x35, 7x50) látszik, szélén a fényes Aldebaran narancsos fénye ragyog. Az alfa Tau ugyanakkor nem tartozik a halmazhoz, nagyjából félúton van a halmaz és miközöttünk.
A Bika alsó szarva mellett találjuk első nehezebb célpontunkat. Az M1 (azaz a Messier-lista első objektuma) nagyon különleges égitest, hiszen az egyetlen igazán könnyen megfigyelhető szupernóva-maradvány. Ráadásul a szupernóváról írásos feljegyzések és megfigyelések is maradtak fenn, innen tudjuk, hogy a szupernóva felrobbanására Kr. u. 1054-ben, azaz 16 évvel Szent István király halála után került sor. Fényessége elérte a Vénuszét, és néhány hétig a nappali égen is látszott szabad szemmel. A jelenséget a kínai csillagászok írták le legrészletesebben, Európában csak kevés nyoma maradt. Az M1 ennek a robbanásnak a mai napig táguló gázfelhője. Felkereséséhez álljunk rá a Zéta Taurira (a szarv alsó csillagára), mely nem feltűnő, de még városból is látható csillag. A köd a csillagtól északnyugat felé több mint egy fok távolságra látható. Nem árt kisebb nagyítással keresni, és természetesen ismernünk kell műszerünk látómezejének átmérőjét is. A köd megfigyeléséhez városi égbolton, holdmentes égen legalább 8-10 cm-es távcsőre lesz szükségünk, várostól távolabb már 5-6 cm-es apertúra is képes lesz megmutatni a halvány, 8m-s, 5’-es elnyúlt elliptikus ködöcskét.

Az M 1 szupernóva-maradvány a szerző rajzán, melyet 130/650-es reflektorral készített. Ez a távcső gyönyörűen mutatja a ködöt városi, holdmentes éjjeleken

A Szekeres (Auriga) Apollón szekerének állít emléket, melyet hattyúk húztak minden nap át az égbolton (Apollón ugyanis eredetileg napisten volt, csak később veszi át helyét Héliosz). A csillagkép középső és délkeleti területén számos fényes csillaghalmaz bújik meg, ezek felkeresése nem ütközhet nagyobb nehézségbe. Itt, egy sorban egymás "alatt" találjuk az M 38-at, M 36-ot és M 37-et. Mindhárom közel azonos fényességű és méretű nyílt csillaghalmaz, így remek látványosságul szolgálnak. A három halmaz megjelenése mégis eltér kissé, az M 38 nagy és laza, szinte gyűrűszerű. Közelében (délre) megpróbálhatjuk észrevenni a kicsiny, 8m-s NGC 1907-et, mely szintén sűrű, felbontani csak 20 cm-es távcsővel lehetséges.  Az M 36 hasonló méretű és fényességű az M 38-hoz, mindkét halmazt szépen lehet látni egy látómezőben pl. 10x50-es binokulárral. Ez a műszer még nem bontja fel a két halmazt, de azt érezhetjük, hogy az M 36 valamivel sűrűbb középponttal rendelkezik. 7-8 cm-es lencsés távcsövek még fényszennyezett égen is megmutatják ennek a két halmaznak a fényes csillagait. Ha a két Messier-halmazt délkelet felé meghosszabbítjuk, kb. 3,5 fok távolságban egy nagy és fényes felhőt pillantunk meg binokulárunkkal. A „felhő” igazán sötétebb égen feltűnő. Ha 7-8 cm-es távcsővel, 50x-es nagyítással holdmentes égen megvizsgáljuk, kiderül, hogy a „felhőt” számtalan apró, 10-11m-s csillag alkotja, vagyis ez egy nagyon gazdag csillaghalmaz. Amire rábukkantunk, az az M 37! Kissé fényesebb is az előző kettőnél, de nagyobb mérete miatt ez nem kiemelkedő. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a három halmaz, kristálytiszta és koromsötét égen szabad szemmel is látható.

 Az M37 Kovács Attila felvételén (20T, 20x2 perc, ISO 800, Canon EOS 300D)

Ezek ugyan a leglátványosabb csillaghalmazok az Aurigában, de meg kell említeni, hogy sokkal több, náluk halványabb vagy jellegtelenebb, szétszórtabb halmaz is található a téli Tejútban, melyeket pl. az Égabrosz alapján lehet azonosítani. Érdemes már egy 10 cm-es távcsővel ezeket sorra látogatni, hiszen néha meglepetés fog érni bennünket (a Stock 10 jelű laza halmaz pl. 6m-s)! Ugyancsak érdemes egy közepes vagy nagyobb binokulárral (70 mm átmérő körül) végigpásztázni a területet, a Tejút önmagában is nagy élményt jelent. Sűrűsödéseit, halmazszerű foltjait több esetben valóban azonosíthatjuk egy-egy nyílthalmazzal.

Haladjunk most délebbre. A Bika alatt ott pompázik az égbolt talán legjellegzetesebb csillagképe, az Orion. Ha még nem ismerjük az eget, talán akkor is hallottunk már a Nagy Orion-ködről (M 42), amely a tőlünk látható legfényesebb gázköd. Még teliholdas éjszakákon is lehet valamit látni belőle. Az Orion övétől délre lévő kisebb, észak-déli irányú („függőleges”) csillagcsoport szabad szemmel is észrevehető, ennek a kis alakzatnak – az Orion kardjának vagy késének – középső tagja a köd. Szabad szemmel csak egy csillagot, vagy egy ködös csillagot látunk, mely azonban a legkisebb binokulárral is két csillag ködbe ágyazott kettősének látszik. Alig nagyobb távcsővel, pl. 7 cm-es refraktorokkal 30x feletti nagyítást használva még több csillag tűnik fel és ha nincs hold, még a városból is feltűnnek a köd bajszai, azaz a két oldalra kinyúló fényes szálak. Azonosíthatjuk a két csillag közé benyúló sötét Halszájat (sötét köd betüremkedése), s 50x körül felbonthatjuk a fényes Theta Orionist 4 csillag trapéz alakú csoportjára (Trapézium v. Trapéz-halmaz). Délebbre a 3m-s Iota Orionis is egy kisebb csillagcsoport szíve (NGC 1980), míg északabbra a babakocsi formájú NGC 1981 fényes halmaza ragyog. Az Orionban ezeken kívül még nagyon sok látnivaló akad, de azok már komolyabb távcsövet és észlelői kitartást, vagy fotografikus technikát igényelnek. Két fényesebb és látványosabb halmazt mégis ajánlhatunk: az egyik az NGC 2169, mely a Nü és Kszi Ori-val egyenlő szárú háromszöget alkot, a csillagkép északkeleti régiójában. A kis, fényes halmaz 5m-s, alakja bizonytalanul a 37-es számot formázza, erről kapta nevét is. A másik égitest inkább gázköd, és megfigyelése is több tapasztalatot kíván. Ez az NGC 2174-5, amely a Khi Ori-tól keletre, az Éta Gem-től délnyugatra található. A halmaz elég jellegtelen, de az őt körbevevő fél fokos gázköd már látható. Ehhez azonban el kell hagyni a városokat, és sötét égen, legfeljebb 20-30x-os nagyítással kell megkeresnünk. Nem árt, ha UHC vagy OIII szűrő is van a kelléktárunkban. Ha sikerül, akkor egy megközelítőleg félkör alakú, nagy lepelszerű ködöt fogunk látni, mely egy 7m-s csillagot vesz körül. A köd teljes összfényessége elég magas (7-7,5m), de a nagy felület miatt alig emelkedik ki a háttérből. Ha sikerül megpillantanunk, akkor már rutinosabb mélyég-észlelőnek érezhetjük magunkat, mert ez az égitest cseppet sem könnyű célpont!
Az Oriontól délre találtható Nyúl (Lepus) egy 3-4m-s csillagokból álló alakzat, amit néha még városból is jól lehet látni. Sajnos eléggé délen fekszik, így 8m-s gömbhalmaza, az M 79 nem örvend túlzott népszerűségnek. Ha a levegő tiszta, akkor már 5-7 cm-es távcsövekkel nyugodtan a nyomába eredhetünk. Szép kerek, sűrű golyóbist fogunk látni.


Február

A téli égbolt csillagképei hajnalban először októberben figyelhetőek meg, majd egyre korábban kelnek, januárban pedig az Orion éjfélkor delel. Februárban az ettől keletebbre és délebbre található terület figyelhető meg könnyebben, s nem kell hosszú ideig várnunk a Nagy Kutya csillagkép kelésére sem.

A téli ég a Monoceros, Orion, Puppis, Canis Maior vidékén. Gyönyörűen látszik a téli Tejút csapása. A szerző felvétele Piszkés-tetőn készült


A Tejút nagy és szép csillagképe északon a Gemini (Ikrek), mely már sokkal korábban is látszik, és egészen májusig megfigyelhető, de legjobb láthatósága február-március időszakára esik, ilyenkor az esti égbolton magasan láthatjuk. Nyugati részén áthalad a Tejút, így nem kell meglepődnünk, hogy számos szép nyílthalmaz vonzza a tekintetünket. Közülük is a legfényesebb az M 35, mely 5m-s, fél foknál nagyobb csoport, kissé jobb égen szabad szemmel látszik. Északabbi társainál, az M 36-38 csoportoknál jó fél-egy magnitúdóval fényesebb, igazán lenyűgöző látványt nyújt. Nagyon könnyű megtalálni az Éta Gem-mel és 1 Gem-mel derékszögű háromszöget alkotó halmazt. Binokulárral is elkezd felbomlani, de 5-7 cm-es műszerekkel (30x nagyítás felett) már egészen határozottan bomlik tucatnyi vagy több csillag aszimmetrikus csoportjára. Ha már itt vagyunk, keressük meg a kihívást jelentő másik égitestet, az NGC 2158-at is. Ez alig fél fokra van a nagy halmaztól nyugat-délnyugat felé, megtalálni azonban nehezebb, hiszen 8,4m-s és alig 5-8’ átmérőjű. Elfordított látással pásztázzuk a jelzett területet, s hamarosan egy halványabb (10m-s) csillag mellett fel fog tűnni kerek, diffúz foltja, mely nagyon szépen egészíti ki a nagy halmaz ragyogását. 7 cm-es távcsővel már elvileg látni kell, de a biztos azonosításhoz a kezdő számára 8-10 cm-es műszer ajánlott. Természetesen sötét, vidéki égen már 7 cm-es apertúrával is nehéz eltéveszteni.

Az M 35 és az NGC 2158 a szerző rajzán. 114/500-as reflektorral, 50x nagyítással készült, a látómező 1 fok 

Az 1 Gem-től nyugat felé 1 fokra egy nagyon tágas kettőst veszünk észre, két 8m-s csilagot kb. 10’ távolságra egymástól. Ha alaposabban, nagyobb nagyítással, sötét égen nézzük meg ezt a csillagpárt, további halvány tagokat látunk mellettük, jelezve, hogy ez egy csillaghalmaz. Az NGC 2129 jelzést viselő csoport nem túl gazdag, de üdítő foltja a téli égboltnak. Kis távcsövekkel kellemes célpont.
Errefelé találjuk az égbolt egyik legszebb, legfényesebb planetáris ködét, az NGC 2392-t is. Bohócarc- vagy Eszkimó-ködnek szokták nevezni, mert nagy távcsövekkel készült fényképeken érdekes, emberi arcra emlékeztető forma tűnik elő. A köd egy néhány tízezer éve haldokló csillag külső burkának maradványa, melyet a csillag ledobott, s most tágulóban van. A gázt a forró központi csillag sugárzása gerjeszti fénykibocsátásra, s elég hatékonyan, hisz már egy 7-8 cm-es távcsővel könnyű megfigyelni. Összfényessége 8-9m között van, ez alig fél ívperces felületén oszlik el, így felületi fényessége igen magas. A kis, kerek köd közepén nagyobb, 80-100x nagyításnál feltűnik a 10 magnitúdós központi csillag.
A Monoceros (Egyszarvú) az Oriontól keletre és a Geminitől délre terül el, az égi egyenlítő mentén. Nagy kiterjedésű csillagkép, melyen keresztül halad a Tejút, ennek ellenére nincs benne egyetlen fényes csillag sem. Városi éjszakákon a terület csupán egy kietlen vidék, csak ritkán tűnik fel egy-két 4m-s csillaga. Falun már sokkal izgalmasabb, egy tucat csillaga is kivehető, melyek azonban mind 4m alattiak, és látszólag semmi alakzatot nem alkotnak. Egészen jó éjszakákon, hegyvidéken akár 50 csillag is látszik a területen szabad szemmel, és jól kivehető a Tejút ezen szakasza is. Annak ellenére hogy fényes csillaga nincs, fényes halmaza nem is egy van – az egyik legismertebb és legfényesebb a Karácsonyfa-halmaz (NGC 2264). Ezt a 3,5-4m-s halmazt a Gemini „alsó” lábától – a Kszi és 30 Gem tág párosától – 3 fokkal dél-délnyugat felé találjuk. Szabad szemmel elsősorban főcsillaga, a 4,5m-s S Mon emelkedik ki a háttérből, a halmazt esetleg kis elmosódott foltként láthatjuk. Távcsőben a folt tucatnyi 6-12 magnitúdós csillagra esik szét, melyek legfényesebbjei rajzolják ki a Karácsonyfa alakot (a fa talpa az S Mon, tehát fejjel lefelé áll!). Ezt a halmazt és különös alakját már 5 cm-es távcsővel (pl. 10x50-es binokulárral) észlelők is látni fogják, még városból is, megtalálása okozhat kisebb gondot, de ha az Ikrek lábától indulunk és kis nagyítással csillagról csillagra ugrálunk, akkor hamar odaérhetünk, s meg fogunk lepődni, mennyire fényes és látványos a halmaz.
A Kszi Gem-et és a most bemutatott halmazt összekötő egyenest délnyugat felé meghosszabbítva pontosan 5 fok távolságban találjuk a csillagkép másik látványosságát, a kb. 4,5m-s NGC 2244 jelű csillaghalmazt. A halmaz nem túl gazdag, de tucatnyi 5-8m-s csillaga látványos háló alakot rajzol ki egy fél fokos területen. Ha egünk sötét és lehetőségünk van 3 fokos látómezőt elérni, a halmaz körül esetleg feldereng majd a Rosetta-köd másfél fok (!) átmérőjű gyűrűje. Ez a köd extrém sötét égbolton már 10x50-es binokulárral is látható, de városi égen egyszerűen belevész a háttérbe, bármilyen távcsövet használjunk bármekkora nagyítással. Jó érv lehet ez arra, hogy próbáljunk kijutni a fénybura alól! Nem is kell messzire mennünk. Ha már sejtjük a  téli Tejutat, nyugodtan próbálkozzunk a köddel. Városközeli helyeken nagyon hasznos az UHC vagy OIII szűrő, ez utóbbit a köd nagyon „szereti”.

A Rosetta-köd 8 cm-es távcsővel, OIII szűrővel Szeged mellől. A szerző rajza 19x-sel készült és 2,75 fokos LM-t ábrázol

A Monocerosban dél felé haladva követjük a Tejutat, ahol szinte pontosan az égi egyenlítőn láthatjuk az NGC 2301-et, ezt a 6-6,5m-s szép nyílt csillaghalmazt. Ez már annyira távol esik a fényesebb csillagoktól, hogy csak csillagról csillagra ugrálva találhatjuk meg, legjobb az NGC 2244-től kiindulni. Amikor meglátjuk, meg fogunk lepődni szokatlan alakján!
Az égi egyenlítőtől délre, a Procyon és a Sirius között számos látványos halmazt találunk. Megfigyelésükhöz már nem csak sötétebb égbolt, hanem jó déli kilátás is szükséges, hiszen egyikük sem delel 40 foknál magasabban, sőt a látványosabbak még a 30 fokos magasságot is ritkán érik el. A -5 fokon, a Béta Mon-tól 2 fokkal északra található NGC 2232 az Egyszarvú harmadik szabad szemes, de mellőzött csillaghalmaza. Az Olvasó nem fog vele találkozni egyetlen ismertetőben sem, holott 3,9 magnitúdós és legalább olyan szép, mint északabbi társai. Alakja egy fordított V betűre emlékeztet, a V csúcsán az 5m-s 10 Mon ül. Közelében a 9 Mon körüli csillagcsoportot (aszterizmust) láthatjuk, mely nem valós halmaz, de a megfigyelő szeme annak vélheti. A halmaz és az aszterizmus érdekes kettős csoportot formáz, mely – fényes tagjaik révén – 5-7 cm-es műszerekkel is remekül látható, még városi égen is. (Nem lehetetlen egyébként, hogy a 9 Mon aszterizmus is a halmaz része, de erre vonatkozóan nincsenek adataink.)

Az NGC 2232 a DSS-ben

A Delta Mon és a Sirius között félúton, kietlen csillagkörnyezetben helyezkedik el az M 50. Csillagról csillagra ugrálva a Siriustól kiindulva a legkönnyebb megtalálni, de nagy látómezővel esetleg a szabad szemmel „belőtt” helyét is pásztázhatjuk. Nincs a közelében hozzá hasonló nagyságú és fényességű halmaz, így nem téveszthető össze mással. Az M 50 6 magnitúdós, és 20’ átmérőjű, egészen tiszta éjszakákon akár szabad szemmel is megpillantható (ha tudjuk, hol keressük!). Távcsőben számtalan 9-10m-s csillagra esik szét, nincsenek igazán fényes komponensei, ezért a magas összfényességet sok csillagnak kell biztosítania, s így is van: az M 50 egy közepesen sűrű csillaghalmaz. Alakja 8-10 cm-es távcsövekkel kissé spirális, ezért kapta a Csiga-halmaz becenevet. Már 7 cm-es refraktor elég lehet ahhoz, hogy felszínét grízesnek lássuk, jó égbolt esetén 10 cm körüli műszer, 50x felett fel is fogja – részlegesen – bontani.

Az M 50 a szerző fotójának részletén (102/500L, 11x30s, iso 800, Canon EOS 450D)

Itt kezdődik – Stephen James O’Meara, a hírneves észlelő és népszerűsítő író, az Astronomy magazin rovatvezetője szavaival élve – a téli Tejút "kincses szigete". Szűken értelmezve 3 fokos körön belül 5 csillaghalmaz és egy hatalmas ködkomplexum látható, sajnos a köd csak fényképeken figyelhető meg (esetleg a gyakorlott amatőrök, igen tiszta és sötét égen láthatják). A halmazok azonban remekül látszanak kis távcsövekben is. Az M 50-ről már esett szó, pontosan délkelet felé 3 fokkal két 6m-s csillag között félúton található a kissé szétszórt, ezért kisebb nagyításokkal élvezhető NGC 2353 halmaz. Ennek középpontjában egy 6,5m-s csillag látható, mely uralja a látványt. Kiterjedése fél fok, komponenseinek megpillantásához átlagos égen 8 cm körüli távcső kell. De most se feledjük: falusi vagy hegyvidéki égen, kellően tiszta, holdmentes égbolt esetén kisebb távcsővel is célt érhetünk!
Nyugat felé két fokkal egy alig 10’-nyi háromszög alakú csillagkupacot fedezhetünk fel, megy 6,5m-s. Tény azonban, hogy az NGC 2343 névre hallgató halmaznak nincs sok fényes tagja, ezért kis távcsővel be kell érnünk három-négy, ködösségbe burkolózó tag megpillantásával. Ahhoz, hogy teljesen felbonthassuk, 15-20 cm-es távcső ajánlott. Érdemes 100x körüli nagyítással is észlelni, hiszen legfényesebb tagja szép, szoros kettőscsillag (STF 1028). A „kincses sziget” utolsó látványosabb objektuma az NGC 2335, de sajnos zömmel halvány csillagok alkotják, így – bár 7m-s – nem nélkülözheti a sötétebb eget. Ennek hiányában még 10 cm-es távcsővel sem feltűnő. Az is igaz persze, hogy a kincsvadászat akkor igazán élvezetes, ha sötét helyről folytatjuk! Ilyen helyről esélyünk lehet a vdB (van den Bergh) 93 jelű köd észlelésére is, mely a V750 Mon jelű, 7m-s változócsillagot ölei körbe. A köd a Sirály-ködként (IC 2177) ismert hatalmas kiterjedésű ködösség fejét alkotja.
Ha a kincskeresést kiterjesztjük egy szélesebb területre, akkor egy 10 fok sugarú körön belül újabb érdekes célpontokat találhatunk. Ezeket vagy a már megismertektől, csillagugrással találhatjuk meg, vagy a Théta és Gamma Canis Maioris segítségével. A Sirius és a Gamma CMa-t összekötve és az egyenest kelet felé másfélszer meghosszabbítva, egy 4m-s szenzációs csillaghalmazt találunk. Közben két csillagkép határát léptük át, immáron a Puppis (Hajófar) alakzatában járunk, s amit megpillantottunk, az az M 47. A bő 4 magnitúdós, fél foknál nagyobb csillaghalmazt kevesebb fényes (6,5-11m) és sok halvány (12-15m) tag alkotja, amatőr műszerekkel elsősorban a fényes csillagait láthatjuk. Ez egy elég sűrű csoport, a legsűrűbb rész átmérője csupán 10-12’. Hozzá képest még a Monoceros halmazai is szerénynek tűnhetnek. Tőle másfél fokkal kelet-délkeletre csak sötétebb égen lehet felismerni az M 46 5,5m körüli fél fokos kerek foltját, melyben semmi sűrűsödés nincs, egy nagy halvány korong az egész. Legalábbis amíg meg nem nagyítjuk. Ezt ugyanis sok halvány (10-11m), egyforma fényes csillagocska alkotja, olyan sok, hogy amikor először látjuk majd sötét égbolton, lenyűgözve tapadunk majd az okulárhoz. Talán csak az M37 szépsége fogató hozzá, de a hatás itt mégis másmilyen. Az M 46 különlegessége az északi pereme előtt lebegő NGC 2538 jelű 9m-s planetáris köd. A jókora, 1’-es kerek ködöcske nem tartozik a csillagcsoportosuláshoz, hanem félúton fekszik abban az irányban, jóval közelebb hozzánk. Megpillantásához már 8 cm-es távcső is elég kell hogy legyen, ha mégsem látjuk, UHC szűrő segíthet.
A Hajófarban még délebbre, a Kszi Pup mellett (tőle északnyugatra 1,5 fokkal) van az egyik legdélebbi, legelhanyagoltabb Messier-objektum, az M 93. A 6m-s halmaz ennek ellenére – amikor el tudjuk csípni a -24 fok deklináción tanyázó halmazt – egészen szép látványt nyújt, bár tagadhatatlan, hogy nem a városi amatőrcsillagász első számú csemegéje. Sőt…
Ha megbarátkozunk a Puppis viszontagságos területeivel, akkor a Nagy Kutya már semmi gondot nem okozhat. Tele van fényes, a tájékozódást jól segítő csillagokkal, és fényes, látványos mélyég-objektumokban sincs hiány. Az előbb említett kincses terület folytatásában az NGC 2360 emelendő ki, mely 7m körüli, sűrűbb halmaz. Átmérője is csak 13’, ezért egy igazi, szikrázó kis ékkő, a Nagy Kutya egyik legszebb halmaza. Benne 5 cm-es műszer még nem tár fel csillagokat, de 7-8 cm-rel, 50x körül esélyünk lehet a legfényesebb tagok észrevételére a halvány tagok ködösségébe ágyazódva. A halmaz 20 cm-es távcsővel bomlik teljesen csillagaira.
A Siriustól 4 fokkal pontosan dél felé már akár szabad szemmel is látszik a 4,5 magnitúdós M 41 csillaghalmaz. Legszebbnek binokulárral vagy kisebb, 30x körüli nagyításokkal látjuk, mert 50x-sel csillagai már erősen szétszóródva látszanak. A 35’-es halmaz 7-11m-s komponenseit már egy jobb 7cm-es távcsővel felbonthatjuk egy átlagos vagy annál kissé jobb éjszakán. A 10 cm feletti távcsövek néhány vöröses színű csillagot mutatnak a kékes színűek között. Ez az egyik legszínesebb csillaghalmaz!
Ha lehetőségünk van egészen a -25. deklinációig megfigyeléseket végezni, akkor ne mulasszuk el távcsővégre kapni az NGC 2362 jelű, más néven Tau CMa halmazt. Az is lehet, hogy évekig kell várnunk egy lehetőségre, hogy megfigyeljük. De megéri: a halmaz az egyik legfiatalabb nyílt csillaghalmaz, „alig” egymillió éves, tagjai egy kicsiny, 5’-es térrészbe zsúfolódnak, s a háromszögletű sűrűsödés közepén a 4,4m-s Tau CMa trónol. A fényes csillag első pillantásra előtércsillagnak látszik, de a mérések alapján mégis valódi halmaztag ez a szuperóriás csillag. Az égitest 5000 fényév körüli távolságát figyelembe véve megérthetjük, mekkora fényteljesítmény kibocsátására is képes ez az egyetlen csillag: önmaga ugyanannyi fényt sugároz ki, mint a többi, egyébként szintén nagytömegű halmaztag együttvéve.

 Az NGC 2362-ről készült nagytávcsöves rajz (28 SC, 108x, Sánta G.)


Március

 
A tavasz közeledtével a derült éjszakák száma nőni kezd. Márciusban még nagyon változékony az időjárás, de különösen a hónap második felében már nem ritkák a derült, átlátszó egű esték. Az ún. böjti, tavaszi szelek ugyanis hatékonyan kitisztítják a tél során az alsó légrétegben felgyülemlett koszt, és a légmozgás nem engedi leszállni a ködöt sem. Sajnos a hőmérséklet még nem túl barátságos, gyakori a fagy és a szél sem könnyíti meg az észlelő dolgát. Amiért mégis érdemes márciusban (is) kimerészkedni az ég alá, az az ilyenkor felkereshető objektumok nagy száma, változatossága. Kevesen fordítanak figyelmet ilyenkor a sötétedéskor még delelő Orionra és Nagy Kutyára, holott a márciusi derültek idején a hosszú borús periódus után kiváló lehetőség adódik a téli ég látnivalóinak észlelésére. Sőt, a Monoceros és a Puppis még áprilisban is többé-kevésbé megfigyelhető.
Északabbra a Gemini közelében a Rák (Cancer) csillagképet alkotó 5-6 db 3-5m-s csillag alkotta szép háromszög vonhatja magára a figyelmet már közepesen fényszennyezett helyről is. A csillagkép közepén sötét ég alatt egy derengő, teleholdnál nagyobb ezüstös foltot pillantunk meg, mely az M 44 jelű nyílt csillaghalmaz. Az idős halmaz több száz tagja kb. 500 fényév távolságból üzen felénk. Egyike azon kevés objektumnak, melyek megfigyelésekor nem célszerű nagy átmérőjű, nagy nagyítású távcsövet használnunk. Összfényessége 3 magnitúdó, így jól nagyítható, s 7-10m-s tagjait könnyűszerrel felbontja egy 5-7 cm-es távcső. Körülbelül 10-20x-os nagyítás ideális ehhez a másfél fok átmérőjű halmazhoz.

Az M 44 amatőr felvételen (a szerző munkája, teleobjektívvel készült vezetett felvétel, 5 perc)

A Rák másik érdekes égiteste az M 67, mely négyszer olyan messze van, mint az M 44. Kora több milliárd év, de ennek ellenére még nem szóródott szét, sőt eléggé sűrű halmaz. 20’ körüli kiterjedésű, tagjai jellemzően 10 magnitúdó alattiak, így ebben az esetben elkél a nagyobb átmérő és a közepes nagyítás. De nem feltétlenül szükséges, hiszen már egy 8-10 cm-es távcső részlegesen, majdnem teljesen felbontja, a tagok pedig a felbontatlan csillagok alkotta ezüstös ködösségben ülnek. Meseszép látvány!

 Az M 67 a szerző felvételén (10 L, 7 perc, ISO 800, Canon EOS 450D).

A Rák ezenkívül számos igen látványos, csillagokkal teleszórt mezőt rejt, ezért szánjunk rá néhány percet pihenésképp, hogy egy binokulárral végigpásztázzuk a csillagkép teljes területét!
Északon, a Rák határánál terül el a Lynx (Hiúz) csillagkép, melyben nincsenek fényes, látványos csillagok, és galaxisai is zömmel igen halványak. Van azonban egyetlen objektuma, melyet a kistávcsöves amatőrnek is látnia kell. Ez pedig az NGC 2683 jelű galaxis, mely elég fényes ahhoz, hogy akár 5 cm-es távcsővel is észrevehessük. Ehhez a mutatványhoz igen sötét vidéki ég, többéves gyakorlat és kitartás szükséges. Az átlagos amatőr is észlelheti azonban már 8-10 cm-es távcsővel. Ez a galaxis az éléről látszik, fényessége 9m körül van, és szokatlan alakja orsóra emlékeztet. Elnyúlt foltjában a porsáv csak 30 cm feletti műszerekkel vehető észre.
A Ráktól délebbre a Hydra (Vízikígyó) nyugati része terül el, benne az öt 3-4m-s csillagból álló érdekes csoportosulással, mely a kígyó fejét rajzolja az égre. Ez a csoport nem nyílthalmaz, csak egy aszterizmus, ennek ellenére binokulárokkal, kis nagyítással nagyon szép látványt nyújt. A városi észlelők a tavaszi ég alkalmasságát is tesztelhetik: ha látják az aszterizmust, esetleg fel is bontják szabad szemmel, az ég minősége megfelelő.
Innen kb. 6 fokkal délnyugat felé van egy érdekes, jobb égen szabad szemmel is látszó csillaghármas, melynek két szélső tagját 1-2 Hya jelzéssel ismerjük. Innen tovább haladva délnyugat fél 3 fokot, egy fél fokos, szétszórtabb csillagcsoportba ütközünk, mely nem más, mint az M 48. A gazdag csillaghalmaz elég nagy távolságban van, de 10 cm-es műszer általában már felbontja 50-70 db, 8-12m-s csillagra.
A Hydra nyugati-középső területének emblematikus objektuma az NGC 3242 jelű planetáris köd, ismert nevén a Jupiter Szelleme-köd. Nevét ovális alakjáról, magas felületi fényességéről és az óriásbolygóhoz hasonló méretéről kapta. A 7,5m-s köd 1’ körüli, fényes, ovális, kékeszöld korongját könnyű észrevenni. 12m-s központi csillaga azonban még 15-20 cm-es távcsövekkel is kihívás.
Sajnos a Hydra további kistávcsöves célpontokat – legalábbis a nyugati régióban – nem tartogat. De mire végzünk ezen objektumok megkeresésével, már magasan nyújtogatja nyakát a tavasz emblematikus csillagképe, az Oroszlán.

Az Oroszlán karmaiban

A Leo csillagkép egyike a legjellegzetesebb alakú, könnyen felismerhető konstellációknak. Nagy trapézát uralja az 1m-s kékesfehér Regulus, mely a kisebb távcsövek számára szép, de kissé tágas kettőscsillag. A Gamma Leonis párosa már sokkal nehezebb, a két 4m-s csillag alig 4”-re van egymástól. Jó optikájú 7 cm-es refraktornak nem kihívás a rendszer felbontása, de sikert csak nagyobb nagyítással remélhetünk. A két aranysárga csillag látványa felülmúlhatatlan szépségű.
A csillagkép mélyég-objektumai szinte kivétel nélkül galaxisok, itt már távol vagyunk a Tejúttól, nincsenek csillaghalmazok. Abban az irányban a Virgo galaxishalmaz egy alcsoportja helyezkedik el, közel 50 millió fényév távolságban, ezért az egyedi galaxisok kisebb távcsővel is láthatóak, de nem túl látványosak. A legszebb az M 65-66 páros, mely az NGC 3628-cal egy triót alkot. A Théta Leo-tól 2 fokkal dél-délkeletre, a 73 Leo-tól egy fokkal keletre kereshetjük őket. A két Messier objektum 9m körüli, méretük is kicsi, ezért akár 7-8 cm-es távcső is könnyen mutatja őket. Fényszennyezettebb, párásabb égen kissé nagyobb távcsövet kell használnunk a biztos azonosításhoz, de ha 50x-re növeljük a nagyítást, akkor akár itt is sikerrel járhatunk 7-8 cm-es átmérővel. A trió harmadik tagja az NGC 3628 nem sokkal halványabb két testvérénél, de felülete nagy, ezért alig emelkedik ki a háttérből. Megfigyeléséhez városból 20, vidékről 10 cm körüli műszerre van szükség, esetleg 8 cm-rel is látható extrém jó körülmények között. Kedvező körülmények között az M 65-66 már binokulárral is megfigyelhető.

Az M 65-66 és NGC 3628 triója Csukovics Tibor felvételén (20T, 8x4 perc ISO 1600-on)

A Leo-trió árnyékában kevesebb figyelem jut az M 95-96-105 terület galaxisainak. A három Messier objektum és számos halványabb kísérőjük egy 3 fok átmérőjű körön belül foglal helyet az 52 és 53 Leonis között. A terület messze van a fényes csillagoktól, bár a Regulustól egy hosszabb (kb. 8-10 fokos) csillagugrálással elérhető. Az M 95 és M96 küllős galaxisok, de részleteiket nem figyelhetjük meg, csak nagyobb műszerekkel. Az M 105 elliptikus galaxis fényes maggal, melyet így könnyű megfigyelni. Interakcióban van a mellette létható, vele egyforma fényességű NGC 3384-gyel, mely érdekes módon nem kapott Messier számot, talán mert fénye Messier kis távcsöveiben egybeolvadt a másikéval. A duó könnyű célpont 7-8 cm-es távcsövek számára.
A magányos NGC 2903 a Leo fejénéll található fényes galaxis, talán 9m feletti összfényességű. A Lambda Leo-tól másfél fokkal pontosan délre, két 7m-s csillag mellett látszó galaxis küllős típusú, fényes maggal rendelkező csillagváros. Az előzőekhez hasonlóan 8 cm körül már általában jól látható, de nagy felülete miatt érzékenyebb az ég állapotára. 15 cm-es távcső jó égen akár a küllőjét is mutatja, gyakorlott szem számára a küllő 10 cm-es műszerrel is feltárulhat. A spirálkarokhoz 25 cm-es távcső szükséges.

Délebbre

A kicsiny Szextáns nem feltűnő, háromszög alakját nehéz felismerni még a gyakorlott szemnek is. De az égi egyenlítő alatt pár fokkal megbújó galaxisa, az NGC 3115, megéri a megtalálása okozta fáradságot. Az Orsó-galaxisnak is nevezett égitest 8-9m-s, valamivel fényesebb az Oroszlán galaxisainál. Fényes magja van, az éléről látszó galaxis külső régiói azonban nehezen megfigyelhetőek. Városi égbolton sem kihívás a 8-10 cm-es távcsövek számára.
Még délebbre a Hydra „alatt” és a Puppistól kelet felé található a kicsiny Tájoló (Pyxis) csillagkép, mely izgalmas, délies hangzása ellenére teljes egészében a horizont fölé emelkedik. Legdélebbi csillagai is 7-8 fok magasan delelnek, de sajnos megfigyelésük nem egyszerű 4-5m-s fényességük miatt. A Gamma Pyx a maga 4m-jával és a mellette látható delta Pyx-szel igen kellemes, nagyon tág páros a keresőtávcsőben. Delelési magasságuk 16-17 fok, ami nem sok, de azért jó horizont esetén, jó átlátszósággal párosulva nem is rossz. Délnyugat felé 3 fokkal találjuk a Zéta Pyxidist, melytől ugyanabban az irányban tovább haladva bő fél fokot a 7-8m-s NGC 2627-be akadunk. Ez egy sűrű, fényes nyílthalmaz, sötét égen 10 cm-es távcsővel lenyűgöző látványt nyújt.

A Pólus környékén

Tavasszal nem csak a déli, hanem az északi irány is sok csemegét tartogat a kistávcsöves észlelő számára. Egyértelműen a Nagy Medve uralja a késő téli, tavaszi éjszakákon ezt az égterületet. Most nem ejtünk szót a Medve látnivalóiról, ez majd egy következő cikk anyagát képezi. Most a Camelopardalis (Zsiráf) kietlen mezőire kalauzoljuk el olvasóinkat.
Fényes csillagokban, a többi környező csillagképhez hasonlóan, szegény ez a terület, a 4-5m-s csillagokból csak nagy nehezen áll össze a Zsiráf, mint egy támlás szék formájú alakzat. A nagy kiterjedésű csillagkép keleti felében még ezektől is el kell búcsúznunk, csak a csillagról csillagra ugrálás marad, néha jelentős távolságokat kell bejárnunk.
A Zsiráf (Tevepárduc, Nyakorján) nyugati része már ősszel kényelmes helyzetben figyelhető meg, télen viszont nagyon kevés ember figyelme fordul errefelé. Érthető, hisz déli irányban a téli Tejút sokkal ismertebb és látványosabb csodái hívogatnak. Azonban a zsiráf nyugati része maga is része a téli Tejútnak, délebbi szakaszán kígyózik keresztül ennek szélső része. Ezért ott több nyílt csillaghalmazt találhatunk, pl. az NGC 1502-t. Ezekről most nem is szeretnék beszélni, bemutatásukra az őszi fejezetben térünk vissza.
A csillagkép galaxisai közül a jelentősebbek az északi pereme mentén, +80 fokos deklináció környékén és a keleti területeken csoportosulnak. A nyugati részen található IC 342 csoport sajnos kisebb távcsövekkel nem hozzáférhető (a névadó galaxis annyira diffúz, hogy magas összfényessége ellenére sem ajánlatos kezdőknek megkeresniük, megpillantására esély extrém sötét égen, 10cm körüli műszerrel lehet).
A keleti rész legimpozánsabb galaxisa az M 81 csoportjába tartozó NGC 2403. Közelsége, nagy felülete és aktivitása miatt ez a kissé megdőlve látszó spirálgalaxis mintegy 8-8,5m-s összfényességgel rendelkezik. Ez a magas fényesség azonban 15-20’-es felületen oszlik el. A kistávcsövek tulajdonosai már akár binokulárral is észrevehetik a galaxis magvidékét, mely két 10m-s csillag között félúton ragyog. Szerencsére a galaxis összfényességének 90%-a a belső 8-10’-es területről származik, így megfigyelése elég könnyű. 7-8 cm-es refraktorok tulajdonosai számára ideális csemege a korai tavaszi égen. 10 cm feletti műszerekkel már belső szerkezetéből is megsejthetünk valamit, láthatunk inhomogenitásokat, csomókat, esetleg kivehetjük a spirálszerkezetet is. Nagyobb (>25 cm) távcsővel dolgozók akár a galaxis fényesebb hidrogénfelhőit (a legfényesebb neve NGC 2404) is megpillanthatják.


Kernya János Gábor rajza az NGC 2403-ról 30 cm-es távcsővel

A galaxist nem könnyű „csak úgy” felkeresni. Igen távol esik a fényes csillagoktól. Az Omikron UMa-tól 7 fokkal északnyugat felé kell „ugrálnunk” csillagról csillagra haladva. Szerencsére ezt akár jobb keresőtávcsövünkkel  is megtehetjük!
A területen még további 10-11m-s galaxisok egész sorát látogathatjuk végig, de ezek nem kimondottan kis távcsövekhez "méretezett" objektumok.

Sánta Gábor
 


Ön a Castell Nova Kft. - Budapesti Távcsõ Centrum oldalait látja. Elérhetõségünk: 1122 Budapest, Városmajor u. 21, Tel. 1/202-5651, 20/484-9300, fax: 99/332-548. Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 10-18h, szombat 9-13 óra között. e-mail info@tavcso.hu (iroda), btc@tavcso.hu (üzlet) vagy castell.nova@chello.hu. Kérem, észrevételeivel tiszteljen meg minket. az oldalt készítette Szabó Áron